Vágólapra másolva!
Bár az olasz még néhány nappal ezelőtt is azt mondta, nem félti az állását, a csapat azonnali hatállyal megvált tőle, a tavaly még a Renault-nál versenyző oroszt ültetve a helyére.

Jarno Trulli még hétfőn is azt állította, nem félti az állását, mert "nem volt róla szó", hogy a Caterham megválik tőle, pénteken mégis bejelentették, hogy idén a Renault-tól a tavalyi szezon után menesztett Vitalij Petrov fog versenyezni a helyén. Az orosz már a jövő heti teszten, Barcelonában bemutatkozik új csapatánál.

A Caterhamet irányító Tony Fernandes úgy fogalmazott: reméli, hogy Petrov "2012-ben és még sok évig" fontos szerepet fog játszani az istálló előrejutásában. "A Forma-1 történetének első orosz versenyzőjeként egy óriási nemzet reményeit kell valóra váltania, de könnyedén viseli ezt a felelősséget. A tehetsége, az egyik riválisunk kötelékében szerzett tapasztalatai, valamint a pályán és azon kívül tett észrevételei fontosak lesznek a fejlesztéseink során, amelyek révén fel szeretnénk zárkózni az előttünk lévő, nagyobb múltú csapatokhoz" - mondta.

Fernandes hozzátette, hogy "sikerült megegyezniük" Trullival a távozásáról, akit azért cseréltek le, hogy "új lendületet" adjanak a Caterhamnek, s Petrov szerződtetésével egyben "a nemzetközi gazdasági helyzet realitásait" is szem előtt tartották.

Forrás: Caterham F1

"Jarno hihetetlen veleszületett adottságokkal rendelkezik a kormány mögött, és az eredményei, valamint az a tény, hogy milyen sok évet töltött a sportban, mindig őrizni fogják tehetségének emlékét a Forma-1-es évkönyvekben" - mondta Fernandes. "Most azonban eljött az ideje, hogy új fejezetet nyissunk a csapatunk történetében, s ehhez Vitalij a megfelelő ember."

A 37 éves Trulli 1997-ben, a Minardinál mutatkozott be az F1-ben, majd versenyzett a Prostnál és a Jordannél is. Legnagyobb sikereit a Renault-nál érte el, ahol a 2004-es Monacói Nagydíjon egyetlen győzelmét is aratta Fernando Alonso csapattársaként. Miután menesztették, a Toyotánál folytatta pályafutását, onnan került a Caterhamhez, illetve elődjéhez, a Lotushoz. Elsősorban edzésmenőként szerzett magának hírnevet, négyszer indulhatott az élről. Összesen 252 nagydíjon állt rajthoz, ezzel az örökranglistán a 4. helyet foglalja el Rubens Barrichello, Michael Schumacher és Riccardo Patrese mögött.

A Caterham közleménye csak egy szűkszavú nyilatkozatot tartalmaz tőle, amiben megtiszteltetésnek nevezi, hogy szerepet játszhatott a csapat születésében. Mivel a tavalyi szezon után a Hispania is megvált Tonio Liuzzitól, egyetlen olasz sem lesz a mezőnyben az idénynyitón, amire 1970 óta nem volt példa.

Petrov azt mondta, a télen keményen edzett, hogy formában legyen. "Tony és az egész csapat szenvedélye, amellyel az előrejutásért küzdenek, fertőző. Megtiszteltetésnek érzem, hogy csatlakozhatok hozzájuk, és én is kivehetem a részemet a riválisok elleni, egyre komolyabb harcból 2012-ben és még sok éven át" - jelentette ki. "Azok alapján, amit eddig láttam, úgy vélem, az új autónk máris jelentős előrelépést képvisel a 2011-eshez képest, ezért már alig várom, hogy Barcelonában testközelből is megismerkedhessek vele."

Petrov a Caterhamnél Heikki Kovalainen csapattársa lesz.