Vágólapra másolva!
Rheinland-Pfalz tartomány kormánya felbontotta 2040-ig érvényes szerződését a nürburgringi verenypályát üzemeltető céggel, így azt sem tudni, lesz-e még ott Forma-1-es futam.

Az évek óta anyagi problémákkal küzdő Nürburgring üzemeltetői még nehezebb helyzetbe kerültek: a pályának otthont adó Rheinland-Pfalz tartomány infrastruktúráért felelős minisztere, Roger Lewentz kedden bejelentette, hogy felbontják az üzemeltető céggel kötött bérleti szerződést. A sajtótájékoztatón a tartomány gazdasági minisztere, Eveline Lemke és a pénzügyminiszter, Carsten Kühl is részt vett.

A pálya üzemeltetője, a Nürburgring Automotive GmbH (NAG) szerdán bejelentette: készen állnak arra, hogy jogi úton védjék meg szerződésüket, amely elméletileg még 2040-ig érvényes. A NAG gazdasági ügyvédje, Klaus Eßers szerint ők nem szolgáltattak okot a megállapodás felbontására, ezért a bírósági tárgyalásra készülve már ügyvédeket is kerestek. "A Nürburgring tulajdonos társaságával ellentétben a NAG mindig betartotta a szerződésben leírtakat" - idézi a Motorsport-Total.com Eßerst, aki hozzátette: amennyiben valóban érvényét veszíti a szerződés, jelentős összegű kártérítést követelnek.

A Nürburgring Forma-1-es szerződése a 2011-es futam után lejárt, a NAG azonban már tárgyalásokat folytatott Bernie Ecclestone-nal a verseny jövőjéről. A cég szerződésének felbontása természetesen rontja az új megállapodás esélyeit, bár Lewentz a hírek szerint kezébe vette az ügyet, és folytatja a tárgyalásokat. A NAG állítólag felajánlotta a tartomány kormányzatának, hogy a következő tíz évben - továbbra is Hockenheimmel évenkénti váltásban - az eddigieknél olcsóbban, futamonként 9,8 millió euróért rendezik meg a nagydíjat, megállapodás azonban nem született.

A NAG szerint amennyiben 2012 nyarán még nincs F1-es szerződése a pályának, a Nürburgring le is mondhat a nagydíjról. "Számos pályázó vár arra, hogy felszabaduljon egy hely. A Nürburgring nélkül az F1 csak minden második évben látogatna el Németországba, a Hockenheimringre" - nyilatkozta az üzemeltető cég szóvivője, Karl-Heinz Steinkühler.

Lewentz elárulta, még van esély arra, hogy megegyezés esetén új szerződést ajánljanak a NAG-nak. Ha ez nem történik meg, és bíróságra kerül az ügy, a miniszter szerint ők magabiztosan várhatják a tárgyalásokat.