Vágólapra másolva!
A Fiat érdekeltségébe tartozó Jeep a Grand Cherokee SRT8 első két Európába érkezett példányát a Ferrari pilótáinak adta. Hogy ne érezzék magunkat idegenül benne, a 468 lóerős autók a Ferrari hagyományos Rosso Corsa színében tündökölnek.

Forrás: Jeep

Csak májusban kezdődik az új Grand Cherokee sportváltozatának az európai forgalmazása, de a Jeep - vagy inkább tulajdonosa, a Fiat - úgy vélte, a Ferrari Forma-1-es autójának bemutatója jó apropót jelent arra, hogy egy kis hírverést csapjanak a szteroidozott terepjáró körül. A pilóták biztosan örültek a 4x4-es autók érkezésének, mert az új Forma-1-es autó bemutatóját pont azért nem tartották meg Fioranóban, mert hó borította a tesztpályát.

Forrás: Jeep

Alig gyengébb a versenyautónál az SRT8, mert egy 6,4 literes, hengerlekapcsolással ellátott V8-as dübörög benne, melynek teljesítménye 468 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 624 Nm.

Forrás: Jeep

Fernando Alonso és Felipe Massa különleges Grand Cherokee-ja is megkapta a Ferrarik hagyományos, Rosso Corsa fényezését, emellett az egyedi, 20 colos felnik, a négy centis ültetés, a karbon tükörházak, a fekete díszcsíkok, a matt fekete hűtőmaszk és tető különböztetik meg a normál SRT8-asoktól.

Forrás: Jeep

Viszont nincs különbség a menetteljesítményekben: 0-100 km/órára öt másodperc alatt gyorsul fel az amerikai óriás, a végsebessége pedig 257 km/óra. Külön említést érdemel, hogy a közel két tonnás autó 35 méter alatt áll meg 100 km/h-ról. Belül a vörös bőr és sárga hátterű műszerfali óracsoport emlékeztet a maranellói sportkocsik stílusára.