Vágólapra másolva!
Jules Bianchi már februárban tesztelheti az indiai csapat autóját, legalább kilenc nagydíj szabadedzésén is részt vesz majd.

A Force India 2012-re a Ferrari által patronált Jules Bianchit szerződtette tesztpilótának, jelentették be pénteken. A 22 éves francia 2009-ben az F3 Euroseries bajnoka volt, tavaly és tavalyelőtt pedig 3. lett a GP2 összetettjében. Az utóbbi két évben már hét tesztnapot eltöltött a Ferrari F1-es autójában is.

"A gyors tanulásnak az a legjobb módja, hogy rendszeresen kell vezetni, ezért remélem, ez a lehetőség jó alapot biztosít majd ahhoz, hogy versenyzőülést kapjak" - idézi Bianchit a Force India közleménye. "A következő néhány hónap rendkívül izgalmas lesz, hiszen megismerkedhetek a csapattal, láthatom, hogyan dolgoznak, és felkészülhetek az éles bevetésekre."

Bianchi legalább kilenc nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén vezetheti majd az egyik Force Indiát, és gyakorlásképpen már a februári tesztnapok egyikére is megkapja az új VJM-05-öt.

A csapatfőnök, Vijay Mallya hozzátette róla: "Mindig szemmel tartjuk a tehetséges fiatalokat, és ő a GP2-ben nyújtott teljesítményével jó benyomást tett ránk. Azzal, hogy Jules-t felvettük a 2012-es kampányunkba, újfent bizonyítottuk a fiatalok iránti elkötelezettségünket."

Bianchinak elvileg lehet esélye rá, hogy 2013-ban előlépjen versenyzőnek a Force Indiánál, mert az Adrian Sutil helyére szerződtetett Nico Hülkenberg megbízatása egyelőre csak erre az évre szól.

Forrás: Ferrari