Vágólapra másolva!
A Pirelli reméli, hogy a módosított gumiknak köszönhetően izgalmasabb versenyeket láthatunk 2012-ben. Ha versenyzőként egyik csapat sem alkalmazza, Vitalij Petrov tesztelheti az új abroncsokat. 

A Pirelli szerdán Abu-Dzabiban tartott sajtótájékoztatót, ahol a cég sportprogramjának vezárkara az olasz gumigyártó 2012-es terveiről beszélt. Ahogy azt már korábban tudni lehetett, az új idényben megváltozik az abroncsok formája és összetétele is - a módosítások célja, hogy idén a tavalyinál is izgalmasabb versenyeket láthasson a közönség.

Az új gumik pereme szögletesebb lesz, ami segíti a tapadást, és az autó kezelhetőségét is megkönnyíti. "A változásoknak köszönhetően több lehetőség lesz az előzésre, ez segít abban, hogy jobb versenyeket láthassunk. Kicsit puhábbak lesznek az abroncsok, ami nagyobb tempót eredményez" - nyilatkozta Marco Tronchetti Provera, a Pirelli elnöke.

A Pirelli az új szezonban is négy különböző összetételű gumival látja el a csapatokat, ezek között azonban kisebb lesz a különbség, mint 2011-ben. Míg tavaly az egy futamon használt két gumikeverék között a körönként másfél másodperces különbség sem volt ritka, az olaszok szeretnék, ha ez a szám idén nyolc tizedre csökkenne. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a szuperlágy gumikon lényegében nem változtatnak, a másik három keverék viszont az eddiginél puhább - és gyorsabb - lesz. "Az új kemény abroncsok majdnem olyan gyorsak lesznek, ha nem gyorsabbak, mint a tavalyi közepes keverékek" - magyarázta a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery.

Forrás: Pirelli

A szakember elárulta, a gumik festését is módosítják, így könnyebb lesz felismerni, melyik abroncsot használják éppen a versenyzők. Bár az alapszínek idén sem változnak - a piros a szuperlágy, a sárga a lágy, a fehér a közepes, az ezüst pedig a kemény gumikat jelzi -, az abroncsokon található színes csík és felirat méretét megnövelik. A vizes pályán használt gumik kék, az intermediate abroncsok pedig zöld jelzést kapnak. A Pirelli továbbá tárgyalásokat folytat a Formula One Managementtel (FOM), szeretnék ugyanis, ha a jövőben a televíziós közvetítésekben is több információ jelenne meg a gumikról.

A sajtótájékoztatón a Renault-tól távozó Vitalij Petrov is feltűnt, bár az egyelőre még nem dőlt el, hogy az orosznak a későbbiekben is lesz-e szerepe a Pirellinél. A hírek szerint Petrov a Caterhammel folytat tárgyalásokat, ahol Jarno Trulli helyét vehetné át. Ha ez nem sikerül, és versenyzői állás nélkül marad 2012-re, előfordulhat, hogy a Pirelli szerződteti őt hivatalos tesztpilótának. "Szeretnénk, ha lenne egy olyan pilótánk, akinek van tapasztalata az előző idényből" - nyilatkozta Hembery.

Ahhoz azonban, hogy tesztelni tudják az új fejlesztéseket, elsősorban egy autóra lenne szükségük - az eddig használt Toyota ugyanis már nem felel meg erre a célra. Hembery reméli, hogy valamelyik csapat felajánlja nekik a tavalyi modelljét. Szerinte ebből senkinek sem származna hátránya. "Az emberek mindig amiatt aggódnak, hogy az egyik csapat előnybe kerül a többiekhez képest. Mivel azonban az összes istálló a McLaren elektronikáját használja, mindenki számára elérhetőek lennének azok az adatok, amelyeket szerzünk" - magyarázta.