Vágólapra másolva!
A finn a spanyolországi Valenciában vezet egy két évvel ezelőtti Renault R30-at.

A világbajnoki sorozatba idén visszatérő Kimi Räikkönen több mint két év után megtette az első köröket egy Forma-1-es autóval, amikor hétfőn délelőtt 9 óra körül kihajtott a pályára a spanyolországi Valenciában.

Mivel a szabályok szerint a csapatok modern autót csak a kollektív teszteken és néhány egyenesfutási teszten vethetnek be, a Lotus-Renault egy 2010-es, hivatalosan már veteránnak számító R30-at bocsátott a finn rendelkezésére a gyakorláshoz. Bár ebben nincs KERS és DRS, arra tökéletesen alkalmas, hogy Räikkönen újra hozzászokjon az F1-es technikára jellemző erőhatásokhoz és tempóhoz. Az autót a Pirelli bemutatógumijaival szerelték fel.

A 2007-es világbajnok - aki az elmúlt két évet a WRC-ben töltötte, valamint kipróbálta magát a NASCAR-ban is - hétfőn és kedden vezethet Valenciában, formába hozva magát a február 7-én kezdődő előszezoni tesztsorozat előtt. Aznap ő próbálhatja majd ki először a Lotus új modelljét is, amit két nappal korábban, az istálló honlapján fognak bemutatni.

Forrás: Lotus Renault F1 Team
További képekért kattintson a fotóra!