Vágólapra másolva!
Az 1996-os világbajnok szerint korántsem biztos, hogy Hamilton jövőre is a McLarennél marad.

Damon Hill szerint nem garantált, hogy Lewis Hamilton, akinek a McLarennel kötött szerződése az idei szezon után lejár, jövőre is annál a csapatnál marad, amely gyerekkora óta patronálja. A 2008-as világbajnok tavaly válságos időszakot élt át, mert a magánéleti problémái a pályán nyújtott teljesítményét is negatívan befolyásolták, de közben elégedetlen volt a McLarennel is. A Kanadai Nagydíj hétvégéjén privát beszélgetést kezdeményezett a Red Bullt irányító Christian Hornerrel, bár ezt utólag udvariassági látogatásként próbálták beállítani.

Míg csapattársa, Jenson Button múlt októberben több évre hosszabbított a McLarennel, Hamilton egyelőre nem döntött a jövőjéről. "Előfordulhat, hogy el akarja hagyni a McLarent" - mondta Hill a PA-nak. "Lehetséges, hogy úgy érzi, ezt kell tennie, ami olyan lesz, mintha otthonról költözne el, ahol 13 éves kora óta lakik. A szezon egyik nagy kérdése lesz, hogy milyen döntést hoz."

2007-ben Hamilton nem fért össze akkori csapattársával, Fernando Alonsóval, ezért Hill szerint sem mindegy, hogy ki mellé próbál igazolni. A lehetőségeit behatárolja, hogy a McLaren mellett csak a Red Bull és a Ferrari elég erős az elvárásaihoz.

"Ahhoz nem férhet kétség, hogy bármelyik csapat számára értékes szerzemény lenne, de csak bizonyos helyekre passzolna igazán" - vélte Hill. "Bernie (Ecclestone) alighanem (Sebastian) Vettel mellett szeretné látni a Red Bullnál. Én azonban nehezen tudom elképzelni, hogy ki akarnák billenteni magukat az egyensúlyukból, hiszen ha ők ketten csapattársak lennének, az mindkettejük számára nagy kihívás lenne. De a Forma-1-ben semmi sem lehetetlen."