Vágólapra másolva!
A spanyol az őt faggató újságírók szerint szokatlanul ingerlékenyen és elutasítóan viselkedett a Ferrari szokásos téli rendezvényén. A Ferrari teljes erejével a technikai programjára koncentrál, Massa a szezon feléig kap időt a bizonyításra.

A nemzetközi sajtó helyszínen tartózkodó munkatársai egyöntetűen szokatlanul rosszkedvűnek látták Fernando Alonsót a Ferrari szokásos téli rendezvényén, Madonna di Campiglióban. A brit Daily Mail azt írta, a spanyol "határozottan ingerlékeny" volt, miközben beszélgetnie kellett az újságírókkal, akik emiatt a spanyol El Pais szerint "korán kifogytak a kérdésekből, holott egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján Stefano Domenicali idő hiányában kénytelen volt sokat megválaszolatlanul hagyni."

Az olasz Autosprint úgy látta, Alonso "rosszul aludt", míg a La Stampa megállapította róla, hogy "végig letört arckifejezéssel és hangnemben nyilatkozott. A válaszai kurták voltak, gyakran csak annyit mondott: 'Nem tudom.'" A német Auto Motor und Sport rámutatott, hogy a szűkszavúsága azért volt feltűnő, mert "általában nagyon világosan fogalmaz, és precíz információkat ad." Alonso még az El Pais-nak arra a hízelgő kérdésére is ingerülten vágott vissza, hogy mit szól a Ferrarit irányító Domenicali nemrégiben elhangzott dicsérő szavaihoz. "Minden nap beszélek a főnökömmel. Nem kell idejönnöm ahhoz, hogy megtudjam, mit gondol rólam" - fortyant fel.

A francia Auto Plus arra a következtetésre jutott, hogy Alonso azért volt harapós kedvében, mert "mérges volt a spanyol újságírókra, akik írtak a válásáról, és arról, hogy látta a 2012-es autót, de nem tetszett neki."

Forrás: Ferrari
Kattintson a képre a Ferrari téli üdülését bemutató képgalériához!

Pedig ha a Ferrarin múlik, a spanyolnak a teljesítmény terén nem lesz oka panaszra, a csapat ugyanis jelenleg mindent alárendel az idei modell fejlesztésének. "Szakít a múltunkkal, sok, a korábbi autóinkon nem látható koncepciót tartalmaz" - magyarázta Domenicali. "A kipufogórendszer változása a legjelentősebb, keményen dolgoztunk a szélcsatornában, hogy azon a területen javuljon a teljesítményünk. Ám a tavalyihoz hasonlóan csak a melbourne-i időmérőn fogunk először képet kapni az erőviszonyokról, hiszen a teszteken mindenki legfeljebb találgathat."

Domenicali korábban megjegyezte, hogy a 663 kódnevű 2012-es Ferrari "nem túl csinos", amivel egyes források szerint az orrán lévő dudorra utalt: az új szabályok értelmében ugyanis az orrkúp elejét biztonsági okokból az eddiginél alacsonyabbra kellett építeni, ezért a váz elülső homlokfalától kezdve meredeken lejt.

Domenicali célzott arra is, hogy Felipe Massának a szezon első felében kell majd bizonyítania, ha meg akarja tartani az állását. Ezt a brazil is megerősítette, mondván, "az idény felénél leülünk beszélgetni a jövőmről, és meglátjuk, mennyi esélyem lesz rá, hogy a Ferrarinál folytassam."

A Ferrari Madonna di Campiglióban

Alonso elárulta, hogy a pályán kívül is jól kijön Massával, akivel a sírendezvényen is sok időt töltött. "Reméljük, mindketten erősek leszünk, és a versenyek egyik felét ő nyeri, a másikat én" - mondta. "Felipével jó viszonyban vagyunk a pályától távol is, remekül érezzük magunkat együtt a szabadidőnkben: a barátságunk a csapat számára is segítség, hiszen a győzelemhez egységesnek kell lennünk."