Vágólapra másolva!
Michael Schumacher, a Forma-1 aktuális korelnöke 43. születésnapjának tiszteletére összegyűjtöttük, hogy néhány nagy elődje mit csinált ugyanennyi idősen.

Forrás: Mercedes

Alain Prost (született: 1955. február 24.)

A "professzor" 38 éves múlt, amikor az 1993-as szezon után, negyedik világbajnoki címével a zsebében utoljára szállt ki a pilótafülkéből, vagyis valójában egy évvel idősebb volt, mint Schumacher az első visszavonulása idején. 43 esztendősen, 1998-ban már saját csapatát, a Prost-Peugeot-t irányította. Abban az évben kapott először ízelítőt a neve alatt futó istálló szomorú jövőjéből, amely az egész szezon alatt mindössze egy pontot tudott gyűjteni, holott az előző idényben még 21 ponttal és 2 dobogós helyezéssel hatodik lett a konstruktőri összetettben. Prost 46 évesen húzta le végleg a csapat rolóját.

Juan-Manuel Fangio (született: 1911. június 24.)

A legendás argentin - sokak szemében máig az autósport történetének legnagyobb alakja - 43 évesen, 1954-ben még csak másodikat szerezte összesen öt világbajnoki címe közül. Mégpedig abszolút fölényesen, hatot megnyerve a szezon kilenc (sőt, ha az Indy 500-at nem számítjuk, csak nyolc) fordulójából. Pedig az idény közben csapatot váltott, a Maserati 250F-ről átnyergelve az újonnan bemutatkozó ezüstnyílra, a Mercedes W196-ra. Amikor 1957-ben utoljára lett világbajnok, Fangio már 46 éves is elmúlt. Ezen az alapon Schumachernek sem kell temetnie magát, bár a versenyzők sikeréhez szükséges feltételek ma már teljesen mások, mint hat évtizeddel ezelőtt.

Giuseppe "Nino" Farina (született: 1906. október 30.)

Amikor a Forma-1 első világbajnoka 43 éves volt, a Forma-1-es világbajnokság hivatalosan még kezdetét sem vette: a nagydíjakat csak egy évvel később, 1950-ben szervezték egy nemzetközi sorozatba. A nem túl barátságos személyiségű Farina természetesen már korábban is versenyzett, az 1930-as években több olasz bajnoki címet gyűjtve be, majd az 1940-es Tripoli Nagydíjon, Líbiában aratva első nagy győzelmét. Ám a második világháború ekkor közbeszólt, és Farina pályafutása csak 1948-ban folytatódhatott. Egyébként amellett, hogy ő lett az első világbajnok, állandó ütközéseiről vált híressé (többek között érintett volt Hartmann László végezetes balesetében is az 1938-as Tripoli Nagydíjon), így nem meglepő, hogy mi okozta a halálát: 60 évesen éppen a Francia Nagydíjra igyekezett, amit a helyszínről akart megtekinteni, de túl gyorsan ment be egy kanyarba, és autójával lesodródott az útról.

Nigel Mansell (született: 1953. augusztus 8.)

"Az oroszlán", ahogy a tifosi becézte, 43 évesen, 1996-ban éppen nem csinált semmit. Mármint nem versenyzett. A Forma-1 modern korszakában ő szerezte a legidősebben, 39 évesen első világbajnoki címét, amikor 1992-ben végre győzelemre vezette a Williamst, de utána átruccant az óceán túlpartjára, ahol megnyerte a ChampCart, majd 1994-ben onnan is visszavonult. Abban az évben négy verseny erejéig újra a Williamst erősítette, és később, 45 évesen indult a brit túraautó bajnokságban, a BTCC-ben is, aztán saját csapatával, fiaival együtt rajthoz állt a Le Mans-i 24 óráson. Ám 43 éves korában épp szünetelt a pályafutása.

Carlos Reutemann (született: 1942. április 12.)

Az argentin, aki 1972 és 1982 között 146 nagydíjon indult, és 12-t meg is nyert, sohasem lett világbajnok, pedig 1981-ben a második, három másik alkalommal pedig a harmadik helyen végzett az összetettben. 45 évesen a Forma-1-ben már nem versenyzett, de a Peugeot meghívására részt vett az Argentin Ralin, az előkelő harmadik helyen jutva el a célig (ez egyébként már 1980-ban is sikerült neki, így Kimi Räikkönen előtt ő volt az egyetlen, aki az F1-ben és a rali vb-n is szerzett pontokat). Később politikusi pályára lépett, és hazája egyik tartományának népszerű kormányzója lett, olyannyira, hogy még az idei elnökválasztáson is fontolgatta a jelöltséget - végül azonban nem tette próbára magát.

Nelson Piquet (született: 1952. augusztus 17.)

Az általában legkevesebbre tartott háromszoros világbajnok 1991-ben, 39 évesen fejezte be Forma-1-es pályafutását, miután az újonc Schumacher mellett, a Benettonnál rá kellett ébrednie, hogy már nem elég gyors. A következő két évben a ChampCar-ban indult, aztán 1996-ban, még 44. születésnapja előtt rajthoz állt a Le Mans-i 24 óráson is egy GT1 osztályú BMW-vel. Ekkor azonban már inkább 1994-ben alapított vállalkozására, az Autotracre koncentrált, amely az akkor újnak számító GPS-technológiát kihasználva kamionok pozíciójának követésére szakosodott, és kifejezetten sikeres volt. Piquet 48 évesen alapította meg csapatát, a Piquet Sportsot, elsősorban azzal a céllal, hogy ugródeszkát biztosítson fia, Nelsinho versenyzői pályafutásához.

Damon Hill (született: 1960. szeptember 17.)

A híres Graham Hill fiát autóversenyzőként annak ellenére sem mindenki vette elég komolyan, hogy Ayrton Senna halála után átmenetileg ő lépett elő Schumacher legfőbb riválisává, és 1996-ban, a Williamsszel megnyerte a világbajnokságot is. Akkor 36 éves volt. A Forma-1-ből 1999 végén szállt ki, 43 évesen már többek között egy BMW kereskedést és egy Audi szalont üzemeltetett Angliában, valamint volt egy saját zenekara is The Conrods ("A hajtókarok") néven, amely régi Rolling Stones és Beatles slágereket dolgozott fel. Hill 46 esztendősen lépett Jackie Stewart helyére a Brit Királyi Autóversenyzői Klub (BRDC) élén.

Ukyo Katayama (született: 1963. május 29.)

A japán versenyző sohasem tartozott a Forma-1 élvonalába - a legjobb eredménye a rajtrácson és a futamon is két 5. helyezés volt -, de a leszerelése utáni életútja tulajdonképpen érdekesebb is. Nemcsak a rákot győzte le, hanem szenvedélyes alpinistaként öt kontinens legmagasabb hegyét is: a Mont Blanc-t, a Kilimanjarót, az Elbrust, a Mount McKinley-t, az Aconcaguát és még a Vinsont is az Antarktiszon. A Mount Everestre ugyan nem jutott fel, de a föld hatodik legmagasabb csúcsára, a 8201 méteres Cho Oyura cserébe igen, és éppen 43 évesen, 2006-ban váltotta valóra gyerekkori álmát, amikor sikerült meghódítania a 8156 méteres Manaslut is. 2009 decemberében két mászótársa odaveszett a Fujin, egyedül ő élte túl a hegyet megtámadó vihart.