Vágólapra másolva!
Colin Kolles csapatfőnök közös megegyezéssel két év után elhagyja a Hispaniát, miután az istálló "új irányba szeretne haladni." Utódja a korábbi F1-es versenyző, Luis Pérez-Sala lesz.

A Hispania szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy közös megegyezéssel véget ér az együttműködés az istálló és csapatfőnöke, Colin Kolles között. Kolles a Hispania F1-es debütálásakor, a 2010-es szezon előtt került a posztjára, a csapat tulajdonjogait az idei szezon közepén megvásárló Thesan Capital vezetői azonban a jövőben nem számítanak rá.

A csapat közleménye szerint Kolles távozásának oka, hogy a Hipania "új irányba szeretne haladni, az új menedzsment pedig úgy döntött, hogy az istálló központját Spanyolországba helyezi át." Az eddigi központ Németországban, a Kolles tulajdonát képező gyárban volt. "A HRT F1 Team szeretné megköszönni Dr. Kolin Collesnek az elmúlt két évben végzett odaadó munkáját, és minden jót kíván neki a következő projektjeihez" - olvasható a Hispania közleményében. A temesvári születésű Kolles fogorvosként végzett, és édesapjáról elterjedt, hogy Ceausecu fogorvosa volt, ez azonban valószínűleg csak legenda.

Csütörtök délelőtt az utódját is megnevezték: a jövőben a korábbi Forma-1-es pilóta, Luis Pérez-Sala lesz a csapatfőnök. A spanyol 1988-ban és 1989-ben a Minardinál versenyzett, a Hispaniához idén júliusban, tanácsadóként csatlakozott.

"Amióta elkezdtük a közös munkát, nagyszerű kapcsolat alakult ki közöttünk" - nyilatkozta Pérez-Saláról a csapat elnöke, Saul Ruiz. "Most sokkal fontosabb szerepet kap az istállóban. A tudására és a teljesítményére alapozva könnyű volt őt választanunk, ennél jobb döntést nem is hozhattunk volna."

"A kinevezésem megtisztelő, de nagy felelősséggel is jár. Az új tulajdonosok tanácsadójaként érkeztem a csapathoz, hogy a tapasztalatomnak köszönhetően minden lehetséges módon segítsem őket. Le kellett tennünk egy alapot, amire folyamatosan építkezhetünk - most már láthatjuk ennek a munkának az első gyümölcseit" - nyilatkozta a kinevezés után Pérez-Sala.