Vágólapra másolva!
Michael Schumacher 1994-es csapattársa, Jos Verstappen azt állítja, hogy a német illegális elektronikus eszközök segítségével nyerte meg pályafutása első világbajnoki címét.

Michael Schumacher 1994-ben, a Benetton-Ford színeiben lett először világbajnok, a győzelmét azonban számos vitatott tényező árnyékolta be. A Benettont ugyanis az idény során több csapat is azzal vádolta, hogy olyan elektronikus segédeszközöket - például kipörgésgátlót - használtak, amelyeket a szezon előtt tiltott be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Az FIA az idény során többször is átvizsgálta a Benettonokat, az illegális eszközök használatát azonban nem tudták bizonyítani.

A szezonban - tíz nagydíjon - Jos Verstappen volt Schumacher csapattársa, ő azonban nem tudott a németéhez hasonló hasonló eredményeket elérni. A dobogó harmadik fokára kétszer, a Magyar és a Belga Nagydíjon állhatott fel, a világbajnokságban pedig a tizedik helyen végzett. A holland szerint a köztük lévő különbség oka az volt, hogy nem egyenlő feltételek mellett versenyeztek, Schumacher autóját ugyanis elektronikus segédeszközökkel szerelték fel.

"Michael teljesítményét is befolyásolja, hogy milyen autót vezet" - nyilatkozta Verstappen a NUsport című holland magazinnak. "A legtöbb ember istenként tekintett rá, de ő nem Superman, és soha nem is volt az. Amikor elmentünk együtt gokartozni, soha nem sikerült megvernie. Tudom, hogy mi történt, amikor a Benettonnál versenyeztünk 1994-ben."

"Az emberek azt hiszik, csak kifogásokat keresek, amikor erről beszélek, de én tudom, hogy az ő autója más volt abban az évben, mint az enyém" - folytatta. "Folyamatosan arra gondoltam, hogy ezt lehetetlen megcsinálni. Mindig a határon fékeztem, és a lehető legkeményebb stílusban vettem be a kanyarokat. Mi mást tehettem volna? Mi az, amire Schumacher képes volt, én pedig nem? Valami egyszerűen nem stimmelt."

Verstappen elárulta, akkor lett biztos abban, hogy igaza van, amikor főnöke, Flavio Briatore kitért a kérdésére adott válasz elől. "Elektronikus segédeszközök voltak az autóban. Soha nem fogják beismerni, de én biztos vagyok benne" - jelentette ki a holland. "Később megkérdeztem Flavio Briatorét - ő szerződtetett le a Benettonhoz, és akkoriban csapatmenedzserként dolgozott -, és ezt válaszolta: 'Ne beszéljünk róla'. Ezután már eleget tudtam."

Verstappen a szezon során néhányszor kipróbálhatta Schumacher autóját, állítása szerint azonban ilyenkor kiszedték belőle a segédeszközöket, így Hockenheimben például ki is pördült vle a pályáról. "Lehetetlen, hogy ő ugyanazzal a beállítással volt olyan gyors. A Michael által használt eszközök nem voltak az autóban, amikor én vezettem" - magyarázta. A holland az 1994-es szezon után elhagyta a Benettont, majd különböző istállók színeiben 2003-ig versenyzett az F1-ben, a negyedik helynél jobbat azonban egyszer sem sikerült elérnie.

Mivel az elektronikus vezetési segédeszközöket, az akítv felfüggesztést, az ABS-t és a teljesen automata váltót 1994-től betiltották, a szezon során rengetegszer vádaskodtak egymás ellen a csapatok. Néhány másik istállóhoz hasonlóan a Benetton vezérlőszoftverében is talált gyanús kódrészeket az FIA, de csak rajtautomatikát - kipörgésgátlót nem. A használatát egyiknek sem sikerült bizonyítani, azt ellenben igen, hogy a McLaren Mika Häkkinen autóján teljesen automata sebességváltót alkalmazott a San Marinói Nagydíjon, amiért büntetést nem szabtak ki. A Csendes-óceáni Nagydíjon pedig a Ferrari körül robbant ki botrány, mert Nicola Larini elárulta, hogy a szabadedzésen kipörgésgátlóval vett részt. Ezt a csapat később tagadta.