Vágólapra másolva!
A Williams megerősítette, hogy jövőre a venezuelai versenyző és a finn tartalékpilóta, Valtteri Bottas is velük marad.

A Williams pénteken bejelentette, hogy Pastor Maldonado 2012-ben is náluk folytatja versenyzői pályafutását. Ez csak annyiban meglepő, hogy november közepén kiderült: a venezuelai kongresszus vizsgálatot indított a személyéhez kapcsolódó szponzori szerződés feltételezett szabálytalanságai miatt, amit a Williams az állami olajvállalattal, a PDVSA-val kötött. A cég jövőre 21-29,4 millió dollárral járulna hozzá a csapat költségvetéséhez attól függően, hogy pontosan mekkora hirdetési felületet kap az autókon.

A 26 éves Maldonado - akinek idei, első F1-es szezonjában a belgiumi 10. hely volt a legjobb eredménye - örömmel fogadta a hosszabbítás hírét. "Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy segítsek a csapatnak visszakerülni a rajtrács elejére" - idézi őt egy közlemény. "Ez az idény mindannyiunknak nehéz volt, de személyesen nekem lehetőséget adott a tanulásra és a fejlődésre is."

"Meggyőződésem, hogy a felemelkedésünk érdekében tett lépéseink a 2012-vel kezdődő időszakban meg fognak térülni. Izgatott vagyok, amiért részese lehetek ennek, és közben egész Venezuelát képviselhetem a Forma-1-ben."

A csapatfőnök Frank Williams méltatta Maldonado teljesítményét, rámutatva, hogy idén csak neki sikerült bejutnia az időmérő döntőjébe az istálló versenyzői közül - háromszor is. "Pastor bebizonyította, hogy nem csupán gyors, hanem erős és kiegyensúlyozott versenytempóra is képes" - tette hozzá.

A Williams emellett megerősítette, hogy teszt- és tartalékpilótája, a finn Valtteri Bottas is náluk marad, Rubens Barrichello sorsáról azonban egyelőre nincs hír. A brazil helyére állítólag fizetős versenyzőt keres a csapat, de ő is igyekszik szponzorokat felhajtani, hogy maradhasson.