Vágólapra másolva!
Sok-sok videóval idézzük fel a jövőre visszatérő Kimi Räikkönen F1-es pályafutásának előző szakaszát. Előzések, balesetek, beszólások a sport legrejtélyesebb figurájától.

Kimi Räikkönenből csak egy van. Ki más sétálna be egyenesen a saját jachtjára egy újabb motorhiba után, miközben még zajlik a Monacói Nagydíj, és ki merné bemondani élő tévéadásban, hogy azért mulasztotta el a visszavonuló Michael Schumacher búcsúztatását, mert merő véletlenségből "éppen szarni" volt?

Bár az utánozhatatlan flegmájáról és a szavaktól való zsigeri irtózásáról ismert finn részben annak köszönheti a népszerűségét, hogy látványosan hidegen hagyja a Forma-1 körüli felhajtás, a maga módján ugyanolyan szórakoztató a pályán kívül, mint a volán mögött. 2012-es visszatérésének örömére összegyűjtöttünk néhány videót pályafutásának előző, 2001 és 2009 közötti szakaszából.

Szponzorok? Milyen szponzorok?

Ez a korai videó, amely 2001-ben, bemutatkozásának évében készült, nemcsak azért ér fel egy leleplezéssel, mert kiderül belőle, hogy a Jégemberként emlegetett Räikkönen nem kizárólag erőltetetten tud mosolyogni, mint a győzelmei után, amikor kötelezőnek érzi, hanem azért is, mert előrevetíti azt a PR-tagadó attitűdöt, amely jellemző lett rá később. Bemutatkozása közben először kifelejti a Sauber nevéből a csapat két szponzorát, a Red Bullt és a Petronast, a sajtófelelős külön kérésre is csak egy feltűnően szégyenlős mosollyal pótolva a mulasztást.

"Éppen szarni voltam"

A felhajtással szembeni viszolygásának másik ékes bizonyítéka, hogy amikor az ITV riportere, Martin Brundle a 2006-os Brazil Nagydíj előtt azt próbálta firtatni, Räikkönen a többi versenyzővel ellentétben miért nem vett részt az utolsó versenyére készülő Michael Schumacher Pelé által levezényelt búcsúztatásán, a finn burkoltan, de félreérthetetlenül fejtette ki az eseménnyel kapcsolatos véleményét. "Éppen szarni voltam" - mondta élő adásban.

Schumacher frappáns válasza

Räikkönen ezzel a megjegyzésével még a Schumachert hagyományosan nem szívelő brit újságíróknál is kicsapta a biztosítékot, akik másfél órával később elégedetten figyelték, hogy a defektje után a mezőnyben egyre feljebb kapaszkodó német a Senna S-ben móresre tanítja tiszteletlen vetélytársát. Mindkét fél részéről érezhető volt, hogy presztízsharcról van szó, amit az tett különösen pikánssá, hogy a következő évtől éppen Räikkönen foglalta el Schumacher helyét a Ferrarinál.

Azért Räikkönen is előzött

Ők ketten korábban is számtalanszor megtalálták egymást a pályán, váltakozó szerencsével. Ezen a videón például az látható, ahogy a 2005-ös Japán Nagydíjon a 17. helyről rajtoló Räikkönen pályafutásának egyik legszebb győzelme felé tartva elegánsan kikerüli Schumacher Ferrariját.

Jó helyzetfelismerés

Räikkönen kis híján megnyerte a 2008-as Belga Nagydíjat is, de erőfeszítései hiábavalóvá váltak, amikor két körrel a leintés előtt kipördült a vizes pályán. Addig azonban kiélezett küzdelmet folytatott Lewis Hamiltonnal, itt éppen azt kihasználva előzve meg a McLarent, hogy a bukótérből visszakecmergő Williams megzavarta az ellenfelét.

Szemfüles rajt Spában

Az előző videón látható verseny rajtját is érdemes felidézni: a 4. kockából indulva a La Source kanyar bukóterében kikerült (majdnem) mindenkit, a kormánnyal virtuóz módjára bűvészkedve a csúszós pályán. Az ív megválasztásánál legalább annyira szemfüles volt, mint amennyire pofátlan.

Nem a szavak embere

Ez a videó néhány másodpercbe sűrítve összefoglalja Räikkönen és a sajtó jellegzetesen aszimmetrikus viszonyát. A lelkes riporter hiába bombázza egyre felhevültebben a kérdéseivel, ő csak félrenéz, sejtelmesen mosolyog, majd tüntetően iszik néhány korty vizet. "Meleg lesz" - mondja. Soha nem volt erőssége a beszéd, de ha véletlenül válaszolt, abban sem feltétlenül volt köszönet.

Fellöki a fotóst

A versenyzők a rajt előtti idegtépő pillanatokban, amikor már a közelgő stresszhelyzetre próbálnak ráhangolódni, soha nem fogadják kitörő örömmel, ha valaki megzavarja őket a koncentrálásban. Räikkönen viszont kifejezetten durván reagált rá, hogy a Forma-1 egyik legismertebb és legrutinosabb fotósa, Paul-Henri Cahier véletlenül rálépett a cuccára: egyszerűen fellökte a felszerelésével együtt.

A megszállott anyuka esete

Räikkönen itt kénytelen finoman felhívni rá az autogramvadászat lázában égő anyuka figyelmét, hogy a nagy igyekezetben véletlenül fellökte a saját kislányát. A gyermeke bömbölve összerogyott, ő azonban a pilóta látványától annyira elalélt hogy az eksztázis néhány másodpercre még az anyai ösztöneit is felülírta. Räikkönen sem gyengült el különösebben, de néhányszor legalább hátranézett, amit az együttérzés jeleként is értelmezhetünk.

Loptad?

Mindenkinek lehetnek rossz pillanatai, Räikkönen nem viselkedett mindig közönyösen a szurkolóival. Bár ezen a videón is látszik, amint zavartalanul elsétál az orra elé dugott mikrofon mellett, valakinek - aki egyébként ismert arc a paddockban, rendszeresen vendégeskedik a Ferrarinál - készségesen megáll autogramot adni. Mielőtt aláírná a papírt, vigyorogva megkérdezi: "Loptad?"

Megviseli a baleset

Eddig 157 nagydíjat felölelő pályafutása alatt Räikkönen megúszott jó néhány balesetet is, és egyszer sem sérült meg komolyabban. Ezt a kicsúszást nem egy versenyhétvégén, hanem a 2005-ös szezon előtti tesztelés közben szenvedte el, miután McLarenjének bal hátsó felfüggesztése megrogyott az egyik kanyarban. A durva becsapódás szemlátomást megviselte a finnt, aki a sokktól le is ült a gumifal tövébe.

Egy híres bukás

A 2005-ös Európa Nagydíjon Räikkönen az élen haladt, amikor az utolsó kör első kanyarjához fékezve eltört az autóján a jobb első futómű felső lengőkarja, így a kavicságyban kötött ki. A kötelező biztonsági zsinóron lógó kerék többször veszélyesen közel került a fejéhez, de nem okozott sérülést. A Nürburgringen elvesztett 10 pont nagyon hiányzott Räikkönennek a végelszámolásnál, bár Fernando Alonso 21 pontos előnnyel hódította el előle a vb-címet, úgyhogy az eredmény nem kizárólag ezen a kiesésen múlt.

Szuzukai kicsúszás

Ezen a felvételen az látható, ahogy Räikkönen a 2001-es Japán Nagydíjon, még a Sauber versenyzőjeként megpördül, és kicsúszás közben balszerencséjére Jean Alesi Jordanje is az autójának ütközik. Az alkatrészek szanaszét repkednek, szétszóródva a pályán is, de szép pillanat, ahogy Alesi igyekszik megvigasztalni a megrázkódtatástól elgyengült finnt. Arról az emlékezetes mozzanatról sajnos nem találtunk videót, amikor a Sauber kormánya Imolában Räikkönen kezében maradt.

Baleset a raliban

Räikkönen a 2010-es és 2011-es szezont a WRC-ben töltötte, ahol hiába autózott gyakran a 7-8. hely környékén, leginkább a kellemetlenül gyakori baleseteivel keltett feltűnést. Rossznyelvek szerint a problémái főleg abból eredtek, hogy nem szívesen nyűglődött az itiner alapos összeállításával, és nehezen koncentrált a navigátor utasításaira is. Cserébe viszont valósággal lubickolt a WRC oldott légkörében, ahol a Forma-1-gyel ellentétben az újságírók sem követik levakarhatatlanul a versenyzők minden egyes lépését. Ez a kicsúszás, amely a 2010-es Francia Rali 10. gyorsaságiján történt, a kevésbé súlyosak közül való, de megmutatja, hogy alkalmasint Räikkönen is fel tudja idegesíteni magát.

Gyakorlás a ralira

Ebből a bejátszásból kiderül, hogy Räikkönen már az F1-ben is szeretett keresztbe autózni, vagy legalábbis képes volt rá. A 2002-es Spanyol Nagydíj időmérőjén bravúrosan zabolázza meg ugráló McLarenjét.

Nem jön tűzbe

A 2006-os Monacói Nagydíjon Räikkönen McLarenje kigyulladt, de neki esze ágában sem volt pánikszerűen elhagyni a fedélzetet. Ehelyett higgadtan tovább gurult az égő autóval, majd szenvtelenül tűrte, hogy a helyszínre siető beavatkozó bíró tegye a dolgát a poroltóval. Utána komótosan kikászálódott a pilótafülkéből, pedig az egyik mozdulatából úgy tűnt, a füst már kissé csípte a szemét.

Inkább a jachtjára megy

És az is csípte a szemét, hogy egy műszaki hiba miatt vesztett pontokat: bár 2006-ban ez volt számára az első, két évvel korábban nyolcszor adta meg magát alatta a McLaren, így nem csoda, ha egy kissé ingerülten fogadta a tüzet. Olyannyira, hogy miután leparkolt, vissza sem ment a garázsba, hanem tüntetően a kikötőben ringatózó jachtjához - egy Sunseeker Predator 72-höz - sétált, és néhány perccel később már a fedélzeten sütkérezve élvezte a napsütést, miközben a pályán még folyt a verseny.

Verseny közben jégkrémet eszik

A 2009-es Malajziai Nagydíj sem alakult fényesen Räikkönen számára. A Ferrari elszámította magát, és túl korán tett esőgumikat az autójára, így körönként 20 másodperccel lassabb lett az élmezőnynél, majd amikor a versenyt a később mégiscsak eleredő eső miatt piros zászlóval megszakították, ő úgy döntött, egy akkor felfedezett KERS-hiba miatt bedobja a törülközőt. A többiek még a rajtrácson vesztegeltek az újraindításra várva, amikor a kivetítőn tanúi lehettek, hogy a már átöltözött Räikkönen a kalóriákkal nem törődve, egy jégkrémmel a kezében fesztelenül a hűtőhöz sétál, és kivesz belőle egy dobozos kólát. A kényelmetlen pilótafülkében szorongva alighanem sokan irigyelték; Timo Glocknak mindenesetre láthatóan tetszett a jelenet.

Egy kis torna senkinek sem árt

Ez a videó annak idején bejárta az egész világot, bár vannak, akik kételkednek benne, hogy tényleg Räikkönen szerepel rajta. Megannyi, 200 km/órával elszenvedett baleset után mindenesetre elég bizarr lett volna, ha a 2007-es világbajnok egy elbizakodott mozdulat miatt a saját jachtján töri ki a nyakát.

Zavarja a rádió

Egy újabb klasszikus. Miután a 2009-es Malajziai Nagydíj szabadedzésén kicsúszott, mert meglepetésszerűen mondtak neki valamit a csapatrádión, Räikkönen a jól ismert, színtelen hangján megdorgálta a Ferrarit: "Ne beszéljetek hozzám a kanyar közepén!"

Bemutat Liuzzinak

Itt éppen nem bízza a fantáziánkra, hogy mit gondol Tonio Liuzziról, aki vélhetően feltartotta őt. A jól ismert mozdulat azért már túl van a versenyzők körében sztenderdnek számító integetésen, de a felesleges finomkodás nem Räikkönen műfaja. 2007-es jelenet.

A leghülyébb ütközés

Montrealban lehet valami a levegőben, ami megzavarja az érzékeket, mert sehol nem hajtottak át annyian a piroson a bokszkijáratnál, mint ott. A 2008-as Kanadai Nagydíjon a kerékcseréjük után egymással versenyző Räikkönen és Robert Kubica észrevette ugyan a tilos jelzést, a mögöttük érkező Hamilton viszont elbambult, túl későn taposott a fékbe, és hiába rántotta félre a kormányt, hátulról legázolta az álló Ferrarit. "Ez kicsit hülyeség volt tőle" - állapította meg Räikkönen később.

"Dízellel és nővel vagyok"

A Ferrari évenként megrendezett téli sajtóeseményén, Madonna di Campiglióban valakinek az az ötlete támadt, hogy ebben a lánctalpas izében (a Fiat Panda Cross 4x4 különleges kiadásában) versenyeztesse egymással a csapat két pilótáját, Räikkönent és Felipe Massát. Miután a rajtnál beragadt, Räikkönen vihogva arra fogta a vereséget, hogy "dízellel és nővel vagyok!"