Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen két évre szóló szerződést kötött a jövőre Lotus néven induló Renault-val. A finn azt mondja, nem térne vissza, ha baj lenne a motivációjával.

Kimi Räikkönen 2009 végén búcsúzott el a Forma-1-től, ekkor már látványosan motivációhiánnyal küszködött a Ferrarinál. A rali-világbajnokságban próbált magára találni, de mivel az igazi sikerek elmaradtak, még a NASCAR-ban is kipróbálta magát. Úgy tűnik, hogy Räikkönen hajlamos hamar ráunni egy-egy dologra, de a visszatérésével kapcsolatban most azt ígéri, hogy nem lesz gond a motivációjával.

"Nem tértem volna vissza, ha nem lennék motivált" - mondta Räikkönen a Lotus Renault GP-nek adott videóinterjújában. "Mindig sokat beszélnek a motivációmról, de senki nem tudja, hogy valójában mit érzek vagy gondolok, szóval nem nagyon érdekel, hogy mások mit fecsegnek rólam."

"Élvezem a visszatérést, nem írtam volna a nevemet a szerződésre, ha nem így lenne. Érdekes és izgalmas kaland lesz." Räikkönen azt állítja, hogy a NASCAR-ban jött rá, mennyire hiányzik számára, hogy más pilóták ellen versenyezzen az óra helyett.

"Soha nem ment el a kedvem a Forma-1-ben való versenyzéstől, talán csak a körítéstől. De az idei NASCAR-versenyek rádöbbentettek, hogy hiányzik a test test elleni küzdelem, mert a raliban csak az óra ellen megyünk. Kaptam hívásokat bizonyos emberektől a Forma-1-ben, bizonyos dolgok történtek, és úgy alakult, hogy volt egy jó beszélgetésünk a Lotus Renault GP-vel. Ebből szerződés lett, és nagyon elégedett vagyok ezzel."

Räikkönen elismerte, hogy a Williamsszel is tárgyalásban állt. "Két opció volt. A Williams és a Lotus Renault GP, végül úgy alakult, hogy utóbbival tudtunk úgy megállapodni, ahogy szerettünk volna. Ez az oka, hogy a Renault-t választottam."