Vágólapra másolva!
A messzi Lengyelországban történt félrefordításra fogja, hogy a csapat és Kubica menedzsere elbeszéltek egymás mellett.

A Renault a héten zavarba ejtő kommunikációs baki miatt volt kénytelen mentegetőzni, amikor a csapat közleményben jelentette be, hogy Robert Kubica nem épül fel a 2012-es szezonra, s bár ehhez a lengyel versenyzőt szó szerint idézték, menedzsere, Daniele Morelli szinte azonnal kiadott egy cáfolatot, mert szerinte szó sem volt ilyesmiről.

A Lotus Renault főnöke, Eric Boullier értetlenül állt Morelli állítása előtt, mivel azt mondta, a közlemény kiadása előtt megállapodott vele annak tartalmáról. "A konkrét szövegezés az én felelősségem, és azt hiszem, az üzenete egyértelmű volt" - magyarázta Boullier az idényzáró Brazil Nagydíj szokásos pénteki sajtótájékoztatóján.

"Vártunk Robertre. Szeretnénk, ha visszatérne. Szerintem mindig mi vagyunk az elsők, akik jobbulást kívánunk neki, de arról tájékoztatott minket, hogy az első teszten sajnos nem lehet majd ott. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy nem tudja elkezdeni velünk a következő szezont."

A félreértés ebből adódott, mert Morelli szerint a ralibalesetéből lábadozó Kubica csak annyit mondott: a február elején kezdődő tesztelésre nem épül fel, de a március közepi idénynyitóra ettől még visszanyerheti az erejét. Boullier zavarában "távol-kelet-európai" félrefordítást emlegetett.

"Szerintem a probléma akkor merült fel, amikor Európa távol-keleti részén félrefordítottak valamit, így az üzenet azt közvetítette, hogy 2012-ben (Kubica) egyáltalán nem versenyezhet, ami tévedés" - mondta. "Az idény elején - vagy, ha így jobban tetszik: az első teszten - még nem fog készen állni, de a szezon közben visszatérhet."

Forrás: Renault

A Renault mostanában több kulcsfiguráját elvesztette, és a kiszivárgó hírek szerint eluralkodott a csapatnál a káosz, de egy német újságíró kérdésére, hogy miért írnak róla csupa negatívumot, Boullier azt felelte: "Nem hiszem, hogy negatív hírek születnek rólunk. Mindössze annyiról van szó, hogy a történteket így is be lehet állítani."

Az istálló az idény második felében csupán 6 pontot szerzett, így alig tudta megtartani 5. helyét a konstruktőrök között, s a két héttel ezelőtti Abu-Dzabi Nagydíj után Vitalij Petrov is nyíltan kifakadt az elkövetett stratégiai hibák miatt.

Amikor a német újságíró azt a kérdést is nekiszegezte, hogy alkalmasnak tartja-e magát a csapat vezetésére, Boullier - akit a Genii Capital nevezett ki a Renault élére, miután megvásárolta a csapatot a francia autógyártól - annyit mondott: "Fogalmam sincs. Erről a főnökeimet kellene megkérdezni."