Vágólapra másolva!
A tavalyi versenyt sok kritika érte a kevés előzés miatt, de idén változhat a helyzet az állítható hátsó szárnynak köszönhetően.

Két független előzési zóna lesz kijelölve a vasárnapi versenyen, az egyik a hosszú hátsó egyenesben a 7-es és a 8-as kanyar között, a másik pedig a rögtön utána következő hosszú, törésekkel tűzdelt egyenesben a 11-es kanyar előtt. Az autók közötti távolságot a 7-es kanyar előtt, és a 8/9-es kanyarokból álló sikánban fogják mérni.

A tavalyi versenyt sokan kritizálták az előzések hiánya miatt, a legjobban Fernando Alonso bosszankodhatott, aki a verseny előtt még vezette a bajnokságot, de aztán a futamon beragadt Vitalij Petrov Renault-ja mögé a hetedik helyen, és ezzel elvesztette minden esélyét a bajnokság megnyerésére.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója szerint ilyen eset újból nem fordulhat elő a vasárnapi versenyen.

"Kicsit kritizálták a versenyt tavaly, mert az autóknak nagyon nehéz volt előznie. De idén két DRS-zóna lesz, két aktivációs ponttal, ennek szignifikáns változást kell jelentenie ebből a szempontból" - nyilatkozta Whiting.

"Mindenki szeret ide jönni versenyezni: a létesítmények abszolút első osztályúak - minden top szintű, és az esemény időzítése tökéletes keveréket jelent a nappali és az éjszakai versenyek között. A pályabírók szintén kivételesen jók, és a versenyirányítás is extrém jól működik. Nem változtattak szinte semmit a pályán néhány apró kerékvető kivételével."

A Pirelli a lágy és a közepes keverékű gumikat viszi el a Yas Marina pályára.

Forrás: FIA