Vágólapra másolva!
Állítólag biztos, hogy újra versenyezhet, de a vártnál lassabban gyógyul, ezért a Renault-nak valaki mással kell kezdenie a következő évet.

A Renault az Autosport értesülései szerint már arra készül, hogy keres valakit, akivel nekivághat a szezonnak Robert Kubica helyett, mivel a lengyel versenyző valószínűleg nem épül fel a 2012-es idény kezdetéig.

A lap úgy tudja, a februári ralibalesetben súlyos sérüléseket szenvedő Kubica végleges gyógyulása nem forog veszélyben, csak az elmúlt időszakban a vártnál lassabban halad. Eredetileg azt remélték, hogy már szeptember folyamán kipróbálhatja magát a Renault szimulátorában, ez azonban elmaradt, és jelenleg úgy tűnik, legfeljebb novemberben - vagy még később - kerülhet rá sor.

Utolsó, nyolcadik műtétje után, amelyen augusztus végén esett át, Kubica a végső rehabilitációs fázisba lépett. A jobb lába állítólag már teljesen helyrejött, és a jobb karját is tökéletesen képes mozgatni, bár azért még sokat kell dolgoznia, hogy regenerálja benne az izomzatot. Egyrészt ez telik hosszú időbe, másrészt az, hogy a jobb kezének ujjaival el tudja végezni az F1-es autók vezetéséhez szükséges finom mozdulatokat. A sebésze, Igor Rossello napokban megerősítette, hogy Kubicára hamarosan vár még egy kisebb csuklóműtét. "Robert azt mondta nekem, hogy már vezetett autót. Ez a hihetetlen akaraterejét dicséri" - tette hozzá. A Renault mindenesetre megpróbálja úgy átalakítani a kormánykereket, hogy Kubicának minél jobban megkönnyítse a kezelését.

A csapat ennek ellenére kénytelen felkészülni rá, hogy a lengyel nem lesz a vezetésre alkalmas állapotban, mire 2012. február 7-én megkezdődik a tesztszezon, bár egy régebbi (feltehetően már hivatalosan veteránnak minősülő, 2009-es) autót készenlétben tartanak számára, hogy bármikor elkezdhessen vezetni, amint alkalmassá válik rá.

Forrás: Renault

Ha ez túl későn lesz, a Renault olyan versenyzőt akar beültetni az autójába, aki elfogadja, hogy amikor Kubica felépül, át kell adnia neki a helyét. A csapat két jelöltje Bruno Senna és a GP2-bajnok Romain Grosjean. Utóbbi szinte biztosan belemenne egy ilyen kompromisszumba, mivel a csapatfőnök Eric Boullier által irányított Gravity menedzseli. Vitalij Petrov pilótaülése nem forog veszélyben. A Renault egyébként arra készül, hogy gyakorlásképpen a pénteki szabadedzéseken szerepelteti Kubicát.

Az istállónál egyébként sokak szerint káosz van, amit többek között az is bizonyít, hogy a csapatmenedzsernek csak nemrég szerződtetett John Wickham máris távozott. Csütörtökön bejelentették, hogy Paul Seaby-jal pótolják, aki eddig műszaki koordinátor volt. Egyébként 1992 óta dolgozik a Renault-nál, illetve elődjénél, a Benettonnál, és emlékezetes módon részese volt annak a bokszutcai tűznek, amely az 1994-es Német Nagydíjon, Jos Verstappen autójának tankolása közben ütött ki.