Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone elégedett volt az Indiai Nagydíj szervezésével, a kereskedelmi jogok tulajdonosa szerint nagy siker volt a verseny.

Múlt hétvégén rendezték a Forma-1 történetének első Indiai Nagydíját, a pálya és a kiegészítő létesítmények a nagy portól eltekintve elnyerték a pilóták és csapatok tetszését. Vasárnap a lelátók is zsúfoltak voltak, és ugyan az infrastruktúrán lehetne javítani, Bernie Ecclestone-t így is meggyőzték a látottak.

"Nagyon-nagyon elégedett vagyok a versennyel és azt hiszem, mindenki más is az" - jelentette ki Ecclestone. "Semmire sem lehet panasz, csak apróságokon kell csiszolgatni. Ez csak a nyitány volt, amint lesz ideje a szervezőknek megvizsgálni a hétvége történéseit, gondoskodni fognak a hiányosságok kijavításáról is."

Ecclestone valóban aggódott amiatt, hogy esetleg nem lesz kész időre a pálya. "Csak egy nagyon kicsit aggódtam amiatt, hogy nem készülnek el a szervezők időre. Minden nap kaptam fényképeket és láttam, hogy apránként minden összeáll. Szuper, hogy 95 ezer ember kilátogatott a versenyre, nagyszerű hangulatot teremtettek. Holott ha három évvel ezelőtt azt mondjuk nekik, hogy Forma-1, talán azt sem tudták volna, miről beszélünk."

Christian Horner és Martin Whitmarsh, a Red Bull és a McLaren csapatfőnökei egyaránt a pozitív dolgokat emelték ki a rendezéssel kapcsolatban. "A pálya fantasztikus, ha kicsit tisztább lett volna, még nagyszerűbb lett volna minden" - kritizált azért egy kicsit Whitmarsh.