Vágólapra másolva!
Fernando Alonso hálás a csapatnak, amely percekkel a rajt előtt javított ki egy hibát az autója első szárnyán. A Ferrarinál sokáig tanakodtak, hogy hogyan kaphatnák el Mark Webbert.

Bár nyers tempó tekintetében továbbra is a Red Bull és a McLaren mögött áll, a Ferrari újabb dobogós helyet szerzett Indiában Fernando Alonso révén, aki a harmadik helyen fejezte be a versenyt.

A csapat számára nem indult ideálisan a délután, a szerelők lázasan dolgoztak a rajtrácson Alonso autóján egy utolsó pillanatban észrevett hiba miatt. "A rajtrácsra vezető körön problémánk akadt az első szárnnyal, húsz perccel a rajt előtt, és az utolsó percig dolgoztak, hogy összerakják. Ez végül tökéletesen sikerült, az autó balansza az egész versenyen remek volt" - mesélte a spanyol, aki nem kapta el jól a rajtot, így az első körben Jenson Button mögé került.

"Igen, a rajt nem sikerült tökéletesen, az első két-három másodpercben túl sokat vesztettünk. Ezt megpróbáltam behozni az 1-es kanyarban, kicsit későn fékeztem, de ehhez nem volt elég a tapadás, úgyhogy még hátrébb kerültem."

A maranellói gárdánál később jól taktiáztak, amikor Mark Webbernél néhány körrel később cseréltek kereket, így sikerült megelőzniük a Red Bullt. Alonso azonban utólag elárulta, számukra sem volt egyértelmű a döntés. "Tudjuk, hogy a kemény gumi az első két körben nem olyan jó, mint a lágy, és egy kicsit vitatkoztunk a rádión, hogy mi legyen a második kiállásnál. Jöjjünk ki egy körrel Mark előtt, vagy inkább várjunk?" - magyarázta a versenyző, aki később aggódott, hogy a Ferrari számára általában problémát okozó kemény gumikon nem tud majd védekezni az ausztrál ellen, végül azonban maradt harmadik.

Forrás: Ferrari

Az olaszok nem örülhettek felhőtlenül Alonso dobogós helyének, mivel Felipe Massa nem tudta befejezni a versenyt: ismét Lewis Hamiltonnal ütközött, majd egy áthajtásos büntetés után a szombatihoz kísértetiesen hasonló módon eltörte a bal első felfüggesztését az egyik kerékvetőn. A verseny után nem is próbálta titkolni a csalódottságát

"Ez már a sokadik alkalom idén, hogy Hamilton belém jön, úgy tűnik, ez valami végzetes vonzalom a részéről..." - fogalmazott. " Nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudtam befejezni a versenyt, amelyen úgy tűnt, megvan a tempóm, hogy a dobogóért harcolhassak.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali védelmébe vette versenyzőjét. "Ami a Hamitonnal való incidenst illeti, a Ferrari szokásához híven tiszteletben tartja a sportfelügyelők döntését, még akkor is, ha ebben az esetben nem értünk egyet a véleményükkel" - mondta.