Vágólapra másolva!
A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2013-as szezonjában Austin mellett New Jersey is rendezhet versenyt.

Chris Christie, New Jersey állam kormányzója kedden sajtótájékoztatón jelenti be, hogy a város- és az államvezetés megállapodott egy befektetői csoporttal, így a pálya 2013-ra megépülhet.

A tervezett aszfaltcsík a Hudson folyó mentén halad majd, gyakorlatilag a hétköznapokban négysávos autópályaként használt úton.

"Nagy kihívás lesz a pilóták számára a pálya - mondta Joe DeMarco, a projekt megbízott vezetője. - Hasonlítani fog egy kicsit a belga spa-rancorchamps-ira, de a versenyzők úgy érzik majd, mintha Monte-Carlóban köröznének. A tervek szerint legalább tíz évig szerepel majd a versenynaptárban az itteni futam, a rendezés sikerétől függően azonban akár több évtizedig is része lehet a vb-sorozatnak."

A következő idényben a texasi Austinban, egy most épülő pályán rendezik majd meg az Egyesült Államok Nagydíját, amelyre legutóbb 2007-ben, Indianapolisban került sor. Akkor Lewis Hamilton, a McLaren egy évvel később világbajnok brit pilótája nyert. 2013-tól azonban már két verseny lesz az Egyesült Államokban évente: New Jersey-be várhatóan júniusban látogat majd a mezőny közvetlenül a kanadai verseny előtt vagy után, ez pedig azt jelentheti, hogy ekkortól a texasi futam logisztikai okokból az év végére kerül a Brazil Nagydíjjal egyetemben.

Korábban már volt Forma-1-es futam New York államban, 1961-től 1980-ig ugyanis Watkins Glen adott otthont a versenynek, de rendeztek már GP-t a kaliforniai Long Beachen, továbbá Las Vegasban, Detroitban, Dallasban és Phoenixben is.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone évek óta tervezi, hogy New York városában, vagy annak közvetlen környezetében kerüljön sor F1-es futamra.