Vágólapra másolva!
A Szingapúri Nagydíj után fia új menedzsereit okolta az általa elkövetett hibákért, most azonban visszakozott.

Anthony Hamiltont igyekezett tisztázni azt, amit a Szingapúri Nagydíj után fia, Lewis új menedzsmentjéről, a Simon Fuller által irányított XIX Entertaimentről mondott. "A menedzsmentjének jobban meg kell erőltetnie magát" - jelentette ki a BBC-nek. "Csak annyit mondok, hogy nézzenek körül a paddockban: a menedzser mindenhová elkíséri a versenyzőt, része az életének."

Hamilton az utóbbi hónapokban a kritikák kereszttüzébe került, amiért a pályán és azon kívül is feltűnően sok hibát követett el. Emiatt többen azt javasolták neki, köztük David Coulthard, hogy vegyen maga mellé valakit, aki segít neki visszatalálni a helyes kerékvágásba.

A versenyző apja utólag azonban kevésbé volt szigorú a többek között David Beckhamet és korábban a Spice Girlst is menedzselő Fuller cégéhez. "Továbbra is szenvedélyesen követem Lewis versenyeit" - nyilatkozta az Independentnek Anthony Hamilton, aki jelenleg Paul di Resta mellett dolgozik. "A futam utáni héten beszéltem Lewisszal, és azt mondta nekem, elégedett Simon Fuller munkájával. Amíg ő elégedett, addig én is az vagyok."

Anthony Hamilton gyerekkora óta egyengeti fia pályafutását, és sokan úgy vélték, túl erős befolyással is volt rá. Lewis tavaly megszakította vele a szakmai kapcsolatot, ezért átmenetileg a személyes viszonyuk is válságba került, de már rendezték a nézeteltéréseiket.