Vágólapra másolva!
A háttérben dúló hatalmi harc miatt az is elképzelhető, hogy az USA Nagydíjnak másik promotere lesz.

Az Austin Statesman című helyi lap úgy tudja, újabb akadályok gördültek a Forma-1 versenynaptárába jövőre visszatérő USA Nagydíj megrendezése elé. Az austini pálya építési munkálatai állítólag lelassultak. "A lelátók, a paddock és a sajtóközpont építése még el sem kezdődött" - írja az újság. "A beruházó ennek ellenére azt állítja, tartja az ütemtervet, és hamarosan újra megkezdődnek a munkálatok az 1100 hektárossá nőtt területen."

A texasi versennyel kapcsolatban már több botrányos fejlemény volt az elmúlt időszakban. Hely civilek egy csoportja júniusban polgári pert indított a rendezvény támogatására létrejött kormányzati alapítvány ellen, amely vállalta, hogy tíz esztendőn át fedezi a nagydíj 25 millió dolláros évenkénti jogdíját. Az austini városi tanács röviddel később mégis megszavazta a támogatást.

A mostani fennakadás az Austin Statesman szerint egy hatalmi harc következménye, amely miatt változhat az USA Nagydíj promotere is. Erre utal, hogy Tavo Hellmund, aki jelenleg betölti ezt a funkciót, és aki a verseny egyik ötletgazdája volt, állítólag levélben érdeklődött a helyi önkormányzatnál, hogy a támogatást érintené-e, ha ő kiszállna a projektből. Ezenkívül a számvevőszék vezetője, Susan Combs levélben arra figyelmeztette Bernie Ecclestone-t, hogy a befektetők még nem szerezték meg a verseny rendezéséhez szükséges engedélyeket.

A 2012-es USA Nagydíj november 18-i dátummal szerepel a versenynaptárban. Az észak-amerikai ország legutóbb 2007-ben látta vendégül a Forma-1-et.