Vágólapra másolva!
Mindkét autójukat kétszer körözték le, a KERS nélkül küszködő Petrovot még a lotusos Kovalainen is megelőzte. Senna a falnak koccant, a csapatot egy kommunikációs hiba miatt pénzbírsággal sújtották.

"Hatvanegy környi szenvedés"-ként jellemezte a Renault technikai igazgatója, James Allison a Szingapúri Nagydíjat, amelyen Bruno Senna a 15., Vitalij Petrov pedig a 17. helyen vergődött el a célig. Bár tudták, hogy az utcai pályák nem tartoznak az erősségeik közé, a csapatfőnök, Eric Boullier elismerte, hogy ilyen küszködésre azért nem számítottak.

"Azt egy pillanatig sem vártuk, hogy ilyen szégyenletes lesz a teljesítményünk" - mondta. - "Fájdalmas volt látni, hogy az autóink ennyire hátul vannak, és küszködnek a tapadással a sok kék zászló közepette."

Petrov, akit végül még a lotusos Heikki Kovalainentől is 15 másodperccel lemaradva intettek le, éppen a lekörözéseket tartotta az egyik problémának. "Először is, már röviddel a rajt után gondom akadt a KERS-szel, ami minden egyes körben több tizedmásodperces veszteséget okozott, és megnehezítette az előzéseket" - mondta. "Aztán a gumik is elkezdtek rakoncátlankodni; amikor az élmezőny lekörözött, kicsit lassítanom kellett, amitől csökkent a keréknyomás."

Senna pedig azzal nehezítette meg a saját versenyét, hogy a 11. körben, közvetlenül első kerékcseréje után a falnak ütközött, megrongálva az autóját, ezért összesen négyszer járt a bokszban. "Ahogy megérkeztem a hajtűhöz, amely a pálya leglassabb kanyarja, blokkoltak a kerekeim, és a falnak koccantam. Ez egyrészt azért nehezítette meg a versenyemet, mert időt vesztettem vele, másrészt azért, mert szükségessé tett még egy bokszkiállást" - magyarázta.

Forrás: Renault

"Az első köröm jól sikerült, de aztán durva gumikopással küszködtünk. Nagyon igyekeztem, hogy gyors köröket fussak, csakhogy folyamatosan állítgatnom kellett a fékerőelosztást, hogy ellensúlyozzam a hátsó gumik kopását. Amikor pedig feltettük az autóra a lágy gumikat, korántsem tapadtak annyira jól, mint a szuperlágyak."

A Lotus viszont érthetően bravúrnak érezte, hogy Kovalainennel legyőzte a konstruktőri világbajnokság ötödik helyezettjét. "Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, mindannyian boldognak kell lennünk, mert ez az egész csapat számára remek verseny volt!" - áradozott a finn. "Az autó kiegyensúlyozott volt az egész verseny alatt, a gumik jól működtek, ezért képes voltam elhúzni Petrovtól, és az erős 16. helyen végeztem."

A Renault-t utólag még 7500 eurós büntetéssel is sújtották, amiért a Safety Car-fázis utáni újraindításnál a rádión félreinformálta Sennát, azt a tájékoztatást adva neki, hogy pozícióért harcol az előtte haladó Sergio Pérezzel, akihez képest valójában körhátrányban volt. A tévedés miatt Senna támadást is indított a Sauber ellen, és össze is koccantak egymással.