Vágólapra másolva!
A címszerzésről már a spanyol is lemondott, de annak ellenére ugrott Webber és a McLaren párosa elé, hogy a csapata egész évben csak egy versenyt nyert meg.

Miután az Olasz Nagydíjon idei nyolcadik győzelmét aratta, Sebastian Vettel előnye az egyéni összetettben 112 pontra duzzadt, és elvileg már jövő hétvégén, Szingapúrban bebiztosíthatja második világbajnoki címét. Mögé azonban Fernando Alonso zárkózott fel, akinek a szezon eddigi részében a 3. helyezés volt a legjobb pozíciója.

A Ferrarinál úgy vélik, ez valóságos csoda annak fényében, hogy egész évben csak egy versenyt - a silverstone-it - nyerték meg, miközben a McLaren is négyszer végzett az első helyen. Alonso kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti, hogy megelőzte Mark Webbert és Jenson Buttont: ugyanannyiszor, hétszer állt a dobogón, mint ők, de Buttonnál eggyel kevesebbszer esett ki.

"Szerintem Fernando fantasztikusan versenyzett" - mondta a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali Monzáról, ahol a spanyol egy ideig az élen is állt, s végül a 3. helyen ért célba. "Hihetetlenül rajtolt. Hallottam, hogy sokan azt mondják, már az a néhány pillanat is megérte a belépőjegy árát. Csodálatos volt látni, hogy milyen agresszívan startol."

"Nagyszerűen vezetett, végig támadó szellemben, de aztán sajnos megfizettük annak az árát, hogy nem a mi autónk a leggyorsabb" - tette hozzá. "Egyértelmű, hogy a Red Bull Racing hihetetlenül erős, és a McLaren is az. Ezért azt látni, hogy (Alonso) a második a világbajnokságban, sokat jelent nekünk, különösen a teljesítményünket ismerve, a kezdettől fogva meglévő problémáink fényében."

Forrás: AFP

Alonso tavaly is a 2. helyen végzett az összetettben, csak az idényzárón, drámai körülmények között bukta el a címet. Domenicali elismeri, hogy idén már "nagyon, nagyon, nagyon, nagyon" nehéz lenne megnyernie. "Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem koncentrálunk rá" - mondta. "A lehetőségeinket maximálisan ki kell használnunk, de most már egyértelmű, hogy az adukat Sebastian tartja a kezében."

Domenicali reméli, hogy a Ferrari Szingapúrban gyorsabb lehet, mint Monzában volt, de a csapat már 2012-re készül. "Viszünk új alkatrészeket, amelyeket már régen terveztünk, és a gyártásuk is folyamatban van. Ott is minél több pontot akarunk szerezni, mert harcolnunk kell a helyezésekért" - mondta. "És nemcsak Szingapúrban, hanem a többi versenyen is hatékonynak kell lennünk, hogy dolgozni tudjunk olyan részleteken is, amelyeket már a jövő évi projekthez szánunk. Ez kétségkívül fontos lesz."