Vágólapra másolva!
A Williams az év eleji kiadások ellenére nyereségesebb, mint tavaly, és az év második felében további javulásra számítanak.

A Williams közétette a 2011-es év első hat hónapjában elért pénzügyi eredményeit, melyek javulást mutatnak a csapat anyagi helyzetében. Az adatok a Williams Grand Prix Holdings PLC-re vonatkoznak: a Forma-1-es istállón kívül ebbe a csoportba tartozik a Williams Hybrid Power Limited nevű, speciális lendkerekeket forgalmazó vállalat is.

A Williams részvényei márciusban jelentek meg a frankfurti tőzsdén, és a közzétett információk alapján júniusig az egy részvényre jutó eredmények 49%-kal növekedtek, az értékpapírok forgalma pedig 5%-kal. A megnövekedett bevételek és a csökkentett kiadások révén a vállalat 2,9 millió fontos adózás előtti nyereséget könyvelhetett el. Az eredmények különösen azok után figyelemreméltóak, hogy a Williams az év elején jelentős összegeket fektetett a Williams Hybrid Power, valamint a Katarban létrehozott technológiai központ fejlesztésébe.

Az előzetes várakozások szerint az év végére a csapat bevételei 12-20%-kal meghaladják majd a 2010-es adatokat. A gazdasági növekedésen kívül a Williams az év első felében bejelentette, hogy a Jaguar Land Roverrel közösen fejleszti a C-X75 típusú utcai autót, valamint a Forma-1-ben 2012-től érvényes, két évre szóló motorszállítói szerződést kötött a Renault-val.

"2011 első felében látványos növekedést értünk el, ami a 2010-ben lefektetett alapokra épül" - nyilatkozta a csapatfőnök, Frank Williams. "Bővítettük és meghosszabbítottuk a kapcsolatunkat a Randstaddal és az Orisszal, valamint az Interbrand is csatlakozott hozzánk. A Jaguar Land Roverrel létrejött megállapodásunk után bejelentettük a Renault-val való együttműködésünket is, ami tovább erősíti a középtávú teljesítményünket a pályán és azon kívül egyaránt."