Vágólapra másolva!
Bár a Lotus még nem erősítette meg hivatalosan, hogy Jarno Trulli jövőre is a csapatnál versenyezhet, az olasz szerint már a szerződése is elkészült.

Jarno Trulli szerint nem kérdés, hogy a 2012-es idényben is a Lotus versenyzője lesz, annak ellenére, hogy a csapat hivatalosan még nem jelentette be jövő évi pilótapárosát. "Ami a következő szezont illeti, már mindent megbeszéltünk" - idézi Trullit a Motorsport-Total.com. "Már nem tárgyalunk a szerződésről, mindenben megállapodtunk a 2012-es idénnyel kapcsolatban."

A 37 éves olasz tavaly szerződött az újonc istállóhoz, csapattársa mindkét évben Heikki Kovalainen volt, aki rendszerint jobb teljesítményre képes nála. Trullinak különösen a szervókormánnyal voltak problémái, a Nürburgringen ráadásul egy futam erejéig a Lotus tartalékpilótáját, Karun Chandhokot ültették a helyére.

A nehézségek ellenére a csapatfőnök, Tony Fernandes pár héttel ezelőtt kijelentette, mindenképpen szeretnék megtartani a tapasztalt versenyzőt a következő idényre is - Trulli szerint pedig már a szerződést is aláírták. "A szerződésem megvan, az már nem az én dolgom, hogy a csapat ezt nyilvánosságra hozza, vagy sem" - jelentette ki.