Vágólapra másolva!
Maria de Villota menedzsmentje állítólag tárgyal arról, hogy a 31 éves spanyol hölgy állást kapjon a Forma-1-ben.

A Renault istálló múlt héten jelentette be, hogy egy egykori McLaren pilóta lánya, Maria de Villota augusztus elején a Paul Ricard pályán 300 kilométeren keresztül kipróbálhatta a csapat 209-es versenyautóját. Eric Boullier csapatfőnök elégedett volt a hölgy teljesítményével, azt nyilatkozta, hogy "egyszer sem lépett rosszkor a pedálokra", és hogy a "sebessége nagyon méltányolható volt."

A spanyol AS újság ezután arról számolt be, hogy ez az alkalom csak annak az utazásnak a kezdete volt, amely Mariát a nagydíjak világába repíti majd.

"A végső cél, hogy elérje a rajtrácsot, ez egy rövidebb távú projekt, mint hinnék" - írta az AS.

"Mindig is el akartam érni, hogy bekerüljek a Forma-1-be. Ez után a teszt után még tisztábban látom, hogy képes vagyok rá, képes vagyok vezetni egy Forma-1-es autót" - mondta De Villota.

"Fizikailag és versenyzőként is a legjobb formámban vagyok, ki kell ezt használnom. Már dolgozunk rajta. Nem holnap lesz, de hamarosan meg kell tennünk" - tette hozzá.