Vágólapra másolva!
Azt mondja, a hozzáállása "talán nem megfelelő" a Mercedes számára. A múlt héten bevallotta, hogy régi önmagához képest lazább lett.

Amikor a múlt héten elismerte, hogy lazább lett, amit úgyis sokan észrevettek rajta, Michael Schumacher még tartotta magát ahhoz, hogy a versenyzést ettől még épp olyan komolyan veszi, mint hajdanán. Most azonban ezzel ellentétes tartalmú célzást tett.

"A Mercedeshez határozott céllal érkeztem: nem azért, hogy bármi áron győzelmet arassak, hanem azért, hogy segítsek a csapatnak a növekedésben" - idézi a hétszeres világbajnokot a Corriere dello Sport. "De ha valaki, hát éppen én vagyok a probléma: tény, hogy kicsit lazább lettem, mint régen, ezért nem vagyok benne biztos, hogy a hozzáállásom megfelelő a csapat számára."

Schumacher szerződése csak 2012 végén jár le, és parádés montreali szereplése után még az is felmerült a sajtóban, hogy esetleg hosszabbít. Ezt akkor a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn sem zárta ki, bár hangsúlyozta, hogy korai beszélni róla. Schumacher ugyanakkor most kijelentette: "Eljön az az idő, amikor el kell döntenünk, hogy folytatom-e, vagy visszavonulok."

A Mercedes állítólag már ki is szemelte Schumacher utódjául a cég védencét, Paul di Restát, aki a DTM-ben tett kitérő után idén lépett az F1 porondjára a Force India versenyzőjeként, és a bemutatkozásával felkeltette a csapatok figyelmét.

Forrás: Mercedes

Egykori ellenfele, az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve úgy véli, Schumachert nem kellene annyit kritizálni, mint mostanában szokás, mert ezzel azoknak a vetélytársainak az érdemeit kisebbítik, akik legyőzik őt.

"Annak idején, a Ferrari versenyzőjeként egy tizeddel gyorsabb volt Rubens (Barrichellónál) és Eddie (Irvine-nál), most pedig egy tizeddel lassabb Nico Rosbergnél, úgyhogy semmi sem változott" - nyilatkozta a kanadai az O Estado de Sao Paulo című brazil lapnak. "Az őt ért bírálatok rosszat tesznek a sportnak és a fiataloknak. Jobb lenne azt mondani, hogy még ma is nagyon gyors, mégis legyőzik, mint azt, hogy azért szenved vereséget, mert sokkal gyengébb lett."

Igaz, Villeneuve állításának némileg ellentmond, hogy Schumacher 1996-ban átlagosan 0,856 másodperccel volt gyorsabb akkori csapattársánál, Irvine-nál az időmérőkön, és ez a különbség egyik évben sem volt 7 tizednél kisebb. Barrichello lemaradása rendszerint 2-3 tized körül alakult.