Vágólapra másolva!
Timo Glock még legalább három évig a Virgin versenyzője marad, jövőre a középmezőnybe várja csapatát.

Timo Glock jövője a következő három szezonra biztossá vált, miután a Virgin Racing hivatalos közleményben adta hírül, hogy 2014-ig szerződést hosszabbítottak versenyzőjükkel. Glock a Virgin 2010-es F1-es debütálása óta versenyez a brit istállónál, és bár másfél szezon alatt még egyetlen pontot sem sikerült szerezniük, biztos benne, hogy ez hamarosan változni fog.

"Az előző 18 hónap elég nehéz volt, de nem is vártunk mást. Versenyzőként tudtam, hogy néha egy kicsit vissza kell lépnünk ahhoz, hogy utána újra fejlődhessünk" - nyilatkozta a 29 éves német, aki az idény elején többször is nyíltan kritizálta csapatát. "Kemény időket éltünk át együtt, ezért már alig várom, hogy a kiélvezhessük a jó eredményeket. Tudom, hogy ennek is eljön majd az ideje."

Glock elárulta, az új szerződés aláírása "elég könnyű döntés" volt, főleg azok után, hogy a Virgin technikai megállapodást kötött a McLarennel. A két istálló közötti kapcsolat többek között azt jelenti, hogy a kiscsapat használhatja a McLaren szélcsatornáját. "Az utóbbi időben meghozott intézkedések miatt hiszek benne, hogy elérhetjük a céljainkat. Azt már idén is megmutattuk, hogy tudunk megbízható autót építeni, most a teljesítményen kell dolgoznunk" - jelentette ki.

A német már a következő szezonban javulást vár a Virgintől, célja, hogy felvegye a versenyt a középmezőny csapataival, és rendszeresen pontszerző helyen érjen célba.

Forrás: Virgin Racing