Vágólapra másolva!
A biztató első idény után idén sem sikerült az áttörés a Team Lotusnak, Tony Fernandes csapata a pontokért szeretett volna küzdeni, de egyelőre messze van a középmezőnytől. Heikki Kovalainen szerint túl optimista volt a gárda.

Heikki Kovalainen és csapata, a Team Lotus is abban bízott, hogy a jól sikerült bemutatkozó idény után 2011 még szebb lehet és rendszeresen a pontokért küzdhet. Ehhez képest az istálló idei legjobb eredménye egy 13. hely és az időmérőn is mindössze háromszor jutott be a Q2-be.

"Azt hiszem, túl optimista célokat tűztünk ki magunk elé" - ismerte el Kovalainen. "Azokkal az eszközökkel, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak, nem vehetjük fel a versenyt a középmezőnnyel vagy olyan csapatokkal, mint a Renault vagy a Mercedes."

"Még nem tartunk itt idén, nincs meg az a szervezeti struktúra, mely ezt lehetővé tenné. Ahogy mondtam, kicsit túlvállaltuk magunkat a célokkal kapcsolatban, de ez nem aggaszt túlságosan. Amin feltétlenül javítanunk kellene, az a gyártóbázis: ez egyelőre nem elég jó és nem elég nagy, tökéletesítenünk kell a jövőben. Ezzel mindenki tisztában van a csapatnál."

Forrás: Team Lotus