Vágólapra másolva!
Túl későn fékezett, ezért ment neki Petrovnak. Azt mondja, egyébként a 7-8. helyen végezhetett volna Valenciában. Rosberg kihozta a maximumot a Mercedesből.

Michael Schumacher két héttel ezelőtt, Montrealban az egyik legjobb versenyét futotta visszatérése óta, de a vasárnapi Európa Nagydíjon csak 17. lett, miután a bokszból kihajtva összeütközött Vitalij Petrovval, amitől letört a Mercedesének első szárnya. Nem tagadta, hogy ő hibázott.

"Ez a verseny nem szerzett túl sok örömet" - ismerte el. "Az eredmény már 15 kör után eldőlt, amikor nekicsúsztam Petrovnak, és elvesztettem az esélyemet a pontszerzésre. A tempónk alapján nagyjából ott kellett volna végeznem, ahonnan rajtoltam, ez azonban a baleset után csak találgatás."

"Későn vettem észre Petrovot, pedig tudtam, hogy jönni fog, de a lehető legkésőbb akartam fékezni, hogy vele egyszerre fordulhassak el. Amikor azonban ráléptem a fékre, leblokkolt az egyik első kerekem, és nekiütköztem, ami egyértelműen az én hibám volt. Ezzel a versenyemnek befellegzett, és onnantól nem volt más célom, mint eljutni a célvonalig. Most várjuk Silverstone-t, ahol az egyik hazai versenyünket rendezik."

Schumacher versenyének fénypontja az volt, amikor a 26. körben látványos harcban előzte meg Pastor Maldonadót, de előrejönni nem maradt reális esélye, mert kifogyott a lágy gumikból, és már a 31. körben át kellett váltania a közepes keverékre. A másik Mercedest vezető Nico Rosberg azonban a 7. helyen célba érve kihozta az autójából, amit lehetett.

"Nagyszerű volt, hogy megelőztem Jensont (Buttont) a rajtnál, helyes stratégiai döntésnek bizonyult, hogy háromszor cseréltünk kereket" - mondta. "A DRS bevezetése jó hatással volt a versenyzésre Valenciában, láttunk néhány szép előzést. Most tovább kell pörgetnünk a fejlesztéseket a két hazai futamunkra, hogy közelebb kerüljünk a leggyorsabb istállókhoz."

A Mercedes főnökei, Ross Brawn és Norbert Haug is úgy vélték, a három élcsapat, a Red Bull, a Ferrari és a McLaren küzdelmébe a Mercedes normális körülmények között úgysem szólhatott volna bele. Brawn hozzátette: "A hétvége korábbi részében felmerült aggodalmaink ellenére a gumik jól viselkedtek, nem koptak durván az autónkon, ami számunkra előrelépést jelent a korábbi versenyekhez képest."