Vágólapra másolva!
Bár a szabadedzéseken a pole-ra is esélyesnek tűnt, de végül csak 4. lett, a spanyol azt állítja, a Ferrarinál előre tudták, hogy nem vehetik fel a harcot a Red Bull-lal. A McLaren a fő ellenfelük Valenciában.

Fernando Alonso saját bevallása szerint nem csalódott amiatt, hogy csak a 4. rajtkockát kaparintotta meg az Európa Nagydíj szombati időmérőjén, holott a szabadedzéseken még a pole pozícióra is esélyesnek tűnt.

A Ferrari spanyol versenyzője a valenciai pálya első két szektorában csak Sebastian Vetteltől maradt le, mégpedig alig 24, illetve 2 ezredmásodperccel, de az utolsóban, ahol többet számít a hatékony aerodinamika, 0,386 másodperces hátránnyal 6. lett, és a két McLaren is megelőzte. Végül Lewis Hamilton mögé került a rajtrácson.

"Ezt az időmérőt nem tartom csalódásnak, mert még ha a kívülállók várakozásait alulmúltuk is, a csapaton belül tisztában voltunk a realitásokkal" - mondta Alonso. "Azt tűztük ki célul, hogy harcoljunk a McLarenekkel, ami sikerült is. Talán reméltük, hogy mindkettőt meg tudjuk előzni, ehelyett beférkőztünk kettejük közé."

"A Q3-ban teljesített második etapom során mindent beleadtam, hogy megpróbáljak javítani, de amikor láttam, hogy a köridőm rosszabb lesz, mint előtte, úgy döntöttem, azonnal visszatérek a bokszba, megpróbálok spórolni az opciós (lágy) gumikkal."

Alonso, aki a dobogót továbbra is elérhetőnek tartja a holnapi futamon, úgy véli, a Ferrari "két-három hónapos" lemaradásban van az aerodinamikai fejlesztésekkel. A motorelektronikai beállítások időmérő utáni változtatásának tilalmától állítólag nem várta, hogy felborulnak az erőviszonyok.

"Nem számítottam rá, hogy az az apró szabálymódosítás, amit most vezettek be, megváltoztatja az erősorrendet, és igazam lett: a Red Bull volt a favorit, és az is maradt" - mondta. "Majd meglátjuk, hogy Silverstone-ban, ahol életbe lépnek a jelentősebb változások, történik-e valami, de észben kell tartanunk, hogy lényegében mindenkinek romlani fog miattuk a teljesítménye."

Felipe Massa 5. lett az időmérőn, és elégedett volt ezzel az eredménnyel. "Talán a többiek, különösen a McLaren, kicsit többet tudtak gyorsulni az edzés és az időmérő között, mint mi, míg a Red Bull továbbra is nagyon erős, ahogy arra számítani lehetett. Az utóbbi három versenyen ütőképesebbé váltunk, az a célunk, hogy ezen az úton haladjunk tovább" - jelentette ki. "Az új közepes keverékű abroncsokkal ma többet küszködtünk, mint tegnap: talán azért, mert sok gumi került az aszfaltra, és a magasabb hőmérséklet sem segített nekünk."

A Ferrarit irányító Stefano Domenicali rámutatott, hogy a Ferrari már négy verseny óta legalább az egyik autójával mindig bekerül az első két rajtsorba. "Ráadásul a lemaradásunk is csökkent, ami még akkor is azt bizonyítja, hogy a helyes irányba fejlesztettünk, ha a pálya illik hozzánk" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a versenyt nem tartja "lefutottnak."