Montreali Görbe Tükör: Győzelem gombnyomásra

Ahogy Jenson habozás nélkül lecsapott Sebastian Vettel hibájára a Kanadai Nagydíj utolsó körében, cirka egy perccel a bő négyórás verseny befutója előtt, a McLarennél valósággal elszabadult a pokol. Az elázott szerelők, fáradtan az öt kerékcserétől és a rajtrácson tétlenül töltött kétórás várakozástól, nem akartak hinni a szemüknek. Örömmámorban úszva pattantak fel a garázsban elhelyezett kempingszékekből. "Legalább százszor hallottam elhangzani azt a szót, hogy 'hihetetlen'" - emlékezett vissza a csapatfőnök, Martin Whitmarsh. "Jenson defektet kapott, le kellett cserélnünk az első szárnyát, és miközben előreverekedte magát a 21. helyről, már nem is tudom, hány autót előzött meg. Egyszerűen fantasztikusan vezetett. Szerintem ez a Forma-1 egész történetének egyik legszebb győzelme volt, nemhogy az övé."

Valószínűtlen győzelem volt, annyi szent. Az ilyenek mindig nagyobbat durrannak, mint amikor valaki az élen sétakocsikázgat el a célig, azt a látszatot keltve, hogy közben ihatott volna egy csésze cappuccinót is a bokszban, ha a szerelői hanyagságból nem felejtik el időben lefőzni neki a kávét. A számok első látásra lenyűgözőek. Jenson röviddel a féltávon túl, a 40. körben még a legutolsó, azaz 21. helyen haladt, és a hátránya Sebhez képest volt 76 másodperc is. Ráadásul hatszor járt a bokszban, begyűjtött egy áthajtásos büntetést, kétszer kapott defektet, és túlélt három ütközést. "Még mindig nem tudom kiszámolni, hogy miként nyerhettük meg ezt a versenyt a mezőny végéről" - ismerte el a McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe vasárnap este. Akkor képzelheti, mennyit tudtunk rekonstruálni az eseményekből menet közben mi, egyszerű nézők...

Jenson számára kalandosan indult a verseny. Amint a Safety Car elengedte a mezőnyt a 4. kör végén, azonnal közelharcba bocsátkozott saját csapattársával, Lewis Hamiltonnal, és az első fordulóból még ő került ki győztesen. Ám a 7. kör végén túl későn fékezett az utolsó sikánhoz, amivel támadható helyzetbe került, és Lewisnak, ahogy megszokhattuk, több sem kellett: a célegyenesre sokkal jobban gyorsított ki, már félig ott volt Jenson mellett... És akkor bumm, a két McLaren összeért. Lewis bal hátsó kereke a bokszutca falának csapódott, és eltört. A többit már tudjuk.

"Úgy tűnt, Jenson kifékezte saját magát a sikánnál, és nagyon rosszul gyorsított ki belőle. Én viszont nagyon jól, úgyhogy be tudtam bújni mellé" - mesélte Lewis. "Ő azonban tovább húzódott balra, akár látott engem, akár nem, így én nem fértem el. Ott nincs bukótér, felkenődtem a falra. Még az is mázli, hogy nem estünk ki mindketten. Nem tehettem semmit, már túl késő volt hozzá, hogy fékezzek. Egyszerűen nem hagyott nekem elég helyet. Nem hiszem, hogy szándékosan csinálta. Jól ismerem Jensont, nem tenne ilyet. De úgy éreztem, már mellette vagyok."

Hát, valóban mellette volt. Könnyedén papolhatnánk arról, hogy Jensonnak használnia kellett volna a tükrét, mert az nem sminkelésre való, a helyzet azonban bonyolultabb ennél. Azokban a parányi tükrökben még normális körülmények között is bravúros teljesítmény megkülönböztetni a vasorrú bábát egy landolni készülő repülő csészealjtól, amikor az autó 200 km/óra feletti tempóban zötykölődik és pattog, de ha esik az eső, a feladat a felvert vízfüggöny miatt szinte a lehetetlennel válik határossá. Ehhez vegyük hozzá még azt is, hogy Lewis autója értelemszerűen ugyanolyan színű volt, mint Jensoné, aki ezért a tükörbe belepillantva tényleg hihette azt a sajátjának. Persze gyanakodhatott volna rá, hogy Lewis valahol ott ólálkodik mögötte, hiszen éreznie kellett, hogy a kanyar elrontásával sebezhetővé vált. Jenson ugyanakkor nem tett semmilyen hirtelen mozdulatot az ütközés előtti pillanatokban, ezt a javára kell írni. A visszajátszásból látható volt, hogy eleinte viszonylag lapos szögben húzódott a bokszutca fala felé, aztán amikor belenézett a tükörbe, és azt hitte, megbizonyosodott róla, hogy nincs mellette senki, egy kicsit meredekebben kezdett balra kormányozni. Ám még ez után is teljesen állandó ütemben tartott a pálya széle felé egy-két másodpercig, amíg nem találkozott Lewisszal; éppen a hirtelen, ilyenkor ösztönösen tett mozdulatok hiánya a legjobb bizonyíték arra, hogy nem számított a csattanós befejezésre.

Lényegében ezt állapította meg a sportfelügyelői vizsgálat is. Gondolhatnánk, hogy Lewis dolga lett volna elkerülni az ütközést, hiszen ő haladt hátul, tehát fékezhetett volna, ám ez sem ennyire egyértelmű. Természetesen a védekező fél is lehet hibás. A Sportszabályzat 16.1-es cikkelye "incidensnek" minősíti többek között, ha egy versenyző "ütközést okoz", "leszorít valakit a pályáról", vagy "szabálytalanul megakadályoz egy szabályos előzési kísérletet". Részletes indoklásukban (lásd a keretest!) a sportfelügyelők elismerték, hogy Lewis "szabályos" manőverbe kezdett, viszont azt is megállapították, hogy Jenson valószínűleg nem láthatta az autóját. Így aztán lényegében ugyanarra a következtetésre jutottak, mint Whitmarsh, aki azt mondta: "Előfordul, hogy egy balesetért senki nem hibás. Ez is ilyen eset volt." Lehet vitatkozni vele, de védhető álláspont. Az ítélet indoklásának egyetlen különös részlete az a megfigyelés, miszerint Jenson nem húzódott ki annyira a pálya szélére, vagyis az ideális ívre, mint máskor. Ha nem tudta, hogy ott van Lewis, akkor vajon miért nem?

Az eset kapcsán David Coulthard, aki most a BBC egyik kommentátora, a közvetítés közben felidézte saját, hírhedt ütközését Michael Schumacherrel az 1998-as Belga Nagydíjon. Még bizonyára emlékszünk rá, hogy Schumacher akkor fényévekkel a többiek előtt haladva, lekörözés közben találta telibe hátulról Coulthard vízfüggöny mögött bujkáló, körönként 7 másodperccel lassabb McLarenjét, amitől Ferrarijának letört a jobb első kereke. Néhány pillanattal később már tajtékozva rontott be a McLaren garázsába, és csak a szerelők tudták megakadályozni abban, hogy DC kárára elevenítse fel gyerekkori dzsúdótudását. "A legelképesztőbb az volt, hogy három keréken is majdnem olyan gyorsan visszaért a bokszba, mint én négyen" - jegyezte meg Coulthard fanyarul. "A tehetsége akkor még nyilván teljes gázzal pörgött..."

Az ütközés után Lewis szemlátomást nem túl készségesen parkolta le milliódolláros autóját közvetlenül a rusztikus faoszlopokkal megtámasztott szalagkorlát mellé, és még ki sem szállt a pilótafülkéből, máris gyanakodva kezdte méregetni a bal hátsó felfüggesztést. Úgy érezte, az nem tört el, csak a gumi jött le a felniről, ezért, ha rajta múlik, folytatta volna a versenyt. Ám ellentétben Monacóval, ahol fittyet hányt a rádión érkező parancsra, és nem volt hajlandó kiállni a megroggyant hátsó szárny miatt, ezúttal hat másodperccel az után félreállt, hogy megkapta rá az utasítást. Ezzel alighanem egy büntetést úszott meg, a sportfelügyelők ugyanis vizsgálták, hogy miért olyan rossz helyen állt meg (előcsalva a Safety Cart), de figyelembe vették, hogy Lewis azt hitte, csak defektje van, és a rádión kapott parancsnak engedelmeskedve húzódott le hirtelen. A McLaren nem akarta erőltetni, hogy visszadöcögjön a bokszba, mert azt gondolták, a versenyigazgató az autóját veszélyesnek minősítve úgyis ki fogja őt szólítani. "Felmerülhet a kérdés, hogy esetleg érdemes lett volna folytatnia. Csakhogy mi felelünk a versenyzők biztonságáért, ezért ilyenkor körültekintő döntést kell hoznunk" - mondta Whitmarsh. "A biztonságot szem előtt tartva csípőből reagáltunk a helyzetre." Utóbb kiderült, hogy Lewis autóján a látszat ellenére végzetesen megrongálódott a hátsó futómű, bár Whitmarsh szerint a sérülés keletkezhetett akkor is, amikor az ő angolosan túlzó megfogalmazásával "szokatlan módon" szállították vissza a McLarent a bokszba. Értsd: a tréler pályát tévesztett sofőrje olyan tempóban hagyta el a tetthelyet, és lépett rá a gázra, mintha azt hinné, hogy egy kamionverseny pole pozíciójáért küzd. A csapat garázsában hitetlenkedve felszisszentek a szerelők, ahogy a kamera hűségesen követte a teherautót, daruján a részegen táncoló McLarennel. Tragikomikus közjáték volt.

Mindenesetre érthető, hogy Lewis mosolya miért tűnt annyira erőltetettnek, mint egy szépségkirálynő-választás második helyezettjéé az eredményhirdetésnél, amikor Jenson győzelmét látva tapsolni kezdett a többiekkel együtt a McLaren garázsában. Az elmúlt két évben, Jenson érkezése óta sokszor maga alatt vágta a fát, és egyre kevésbé elképzelhetetlen, hogy záros határidőn belül dobbant a McLarentől. Már semmilyen szinten nem tűnik annyira idillinek a viszonya a csapatával, mint hajdanán. Egy, a Kanadai Nagydíj után adott interjúban az F1 "egyik legjobb" istállójaként emlegette a McLarent, amit az előzmények tükrében freudi elszólásként is értelmezhetnénk. Persze akár hízelgő is lehetne, ha régebben nem beszélt volna kivétel nélkül minden alkalommal "A legjobb"-ként róla, nagy A-val, lelkesen mellébiggyesztve az összes szuperlatívuszt, ami éppen eszébe jutott. Oké, aláírom, hogy nem kell mindenbe belelátni valamit, de a tendencia aligha véletlen. Aki figyel, annak feltűnik. Ez a szerelem, tetszik vagy sem, valószínűleg kihűlt.

Jenson a 8. kört, mivel az ütközésben bal hátsó defektet kapott, a kerékcseréjével együtt 1:57,792 alatt tette meg (a McLaren kihasználta a lehetőséget arra, hogy intermediate gumikat szereljen az autójára), 16 másodperccel lassabban, mint például Seb. Szerencséjére azonban - na jó, ez nem volt egészen szerencse, hiszen ő maga is aktívan hozzájárult, hogy így történjen - Lewis lerobbant McLarenje miatt beküldték a Safety Cart, ezért a kiállással nem vesztett vészesen sokat. Amikor a bokszutca végén átszelte a célvonalat, a 14. helyen rangsorolták, de ahogy visszatért a pályára, két autót még sikerült szabályosan megelőznie a 2. Safety Car vonal előtt, tehát 12. volt. Igen ám, csakhogy az ilyenkor megszabott minimumidőnél gyorsabban teljesítette az egyik szektort, ezért automatikusan áthajtásos büntetéssel sújtották, amit a 13. körben, közvetlenül a Safety Car távozása után letöltve visszaesett 15-iknek.

A verseny megszakítása előtt, a 19. körben immár harmadszor járt a bokszban, hogy a megint romló időjárási körülményekre való tekintettel visszakapja az esőgumikat. Ezt a lépést a McLaren utólag megbánta, hiszen a rajtrácson Jenson büntetlenül kereket cserélhetett volna, ahogy tizenketten, köztük Vitalij Petrov és a két Toro Rosso, meg is tették. Érdekes módon Jenson autójára is új esőgumikat szereltek az alig hat kört (és azt is a Safety Car mögött) teljesített Pirellik helyett, míg Seb autóján a Red Bull rajtahagyta azokat az esőgumikat, amikért a 20. körben járt kint.

S itt következett az a bizonyos kétórányi malmozás, amely közben Seb a Red Bull irányítóközpontjában üldögélt, a mihamarabbi újraindításban reménykedő Kamui Kobajasi annyira be volt sózva, hogy sokáig ki sem szállt a pilótafülkéből, a szerelők bőrig áztak a rajtrácson, Lewis pedig a mérsékelten kíváncsi Rihannának mutogatta a McLaren garázsában árválkodó autóját. "Ültél már ilyenben, ugye?" - kérdezte kissé naivan. "Hát izé, nem" - jött a válasz. Kiábrándító.

Jenson viszont kihasználta a szünetet arra, hogy váltson néhány szót Lewisszal a balesetükről. Ez lélektanilag fontos lehetett számára, mert elismerte, hogy addig nem tudta kiverni a fejéből a kínos ütközést, így azonban tiszta lappal vághatott neki a következő felvonásnak. A McLarennél meg voltak győződve arról, hogy a 19. körben végrehajtott felesleges kerékcsere nélkül a 10. helyett a 8. helyről várhatta volna az újraindítást, de akkor persze még nem tudták, hogy lesz ez még rosszabb is. Sokkal rosszabb...

Mert három körrel az után, hogy a Safety Car végre elengedte a mezőnyt, konkrétan a 37. körben, jött az a bizonyos ütközés Fernando Alonsóval (a 35. körben pedig Jenson még Pedro de la Rosával akadt össze, letörve a Sauber első szárnyát). Fernando alig néhány másodperccel előtte hajtott ki a bokszból egy új garnitúra intermediate gumin, míg Jenson egy körrel korábban váltott (és a mezőnyben egyedüliként az előzőleg - a 9-19. körig - már használt szettjét kapta vissza), ezért addigra be voltak melegedve az interjei. A 3/4-es kanyar előtti féktávon élt is a lehetőséggel, és merészen bebújt Fernando mellé. A McLaren orra átmenetileg a Ferrarié elé került, de ekkor Fernando, arra építve, hogy a külső íven később fordulhat el, kicsit lazított a féken, és a sikán bejáratánál megint ő járt előrébb. Jenson egészen a belső ívre húzta az autóját, amely azonban a vizes kerékvetőn, ahogy az már lenni szokott, hirtelen alulkormányzottá vált, és érintőirányban tovább sodródva adott egy kis nem kívánt perdületet a Ferrarinak. Kicsit, de épp kellően nagyot ahhoz, hogy az búgócsigaként forogni kezdjen, egyszerű utassá minősítve vissza Fernandót, akinek onnan már nem volt retúrjegye. A szabályok szerint visszatolhatták volna az autóját a pályára, ha járt a motorja, mert veszélyes helyen, közvetlenül a kerékvetőn állt meg, és a beavatkozó bíróknak ilyenkor kötelességük a leggyorsabb megoldást választaniuk. Fernando pechjére azonban épp csak egy bíró kószált a közelben, és a Ferrari megmozdítására tett egyetlen, nem túl lelkes kísérlet után ő is tehetetlenül széttárta a karjait. Jöhetett a daru.

A sportfelügyelők a Lewisszal történt ütközéséhez hasonlóan ezzel az esettel kapcsolatban is utólag folytatták le az eljárást. A Sportszabályzat szerint "hacsak a versenyigazgató nem tartja egyértelműnek, hogy melyik pilóta szabálytalankodott, az olyan incidenseket, amelyekben legalább két autó volt érintett, a futam után vizsgálják ki". Ez a gyakorlat a 2003-as USA Nagydíj óta van érvényben, amikor botrányt kavart, hogy Juan-Pablo Montoya a Rubens Barrichello kilökéséért kapott áthajtásos büntetés miatt vesztette el a világbajnoki esélyeit, holott úgy érezte, ha a felügyelők elé tárhatja a saját verzióját, nem ítélik el. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ebből okulva döntötte el, hogy az összes érintettnek lehetőséget biztosít a magyarázkodásra. Ez így ésszerű és méltányos, csak cserébe persze kínos, ha utólag kell csereberélni a trófeákat, amikor már szétlocsolták a pezsgőt.

A montreali felügyelők azért minősítették "versenybalesetnek" Button és Alonso afférját, mert úgy látták, Jenson mindent megtett - konkrétan lemenekült a rázókőre -, ami módjában állt, hogy elkerülje az ütközést (lásd a keretesben!). Ez különösen annak fényében vitatható, hogy Lewist két héttel korábban, Monacóban megbüntették Pastor Maldonado kilökése miatt, hiába próbált kimenni szinte a bukótérbe is, de el kell fogadni, hogy a bírák is emberek, a döntésük szubjektív, és különben sincs két teljesen egyforma eset. Ráadásul a sportfelügyelők sem ugyanazok minden nagydíjon - az egyiküket mindig a rendező ország adja, a másik kettőt egy megadott keretből választják -, és tanácsadóként is más-más versenyző segíti őket, akik esetleg ugyanazt az esetet is eltérően látják. A teljesen objektív bíráskodás, ezt tudjuk jól, nem több szeretetre méltó utópiánál. És hozzá kell tenni, hogy Fernando most egy árva szóval sem támadta a felügyelők ítéletét, ami felfogható akár önkritikaként is, ha abból a közhelyből indulunk ki, hogy a hallgatás beleegyezés.

Whitmarsh mindenesetre odaszúrt neki egy kicsit. "Jenson már bebújt mellé. Lehetséges, hogy Fernando nem látta, de szerintem tudta, hogy ott van. Ha valaki befordul, és belül nem hagy helyet a másiknak, annak baleset lesz a vége" - mutatott rá. "Egyébként pedig nincs előzés úgy, hogy az ütközés benne ne lenne a pakliban, ez egyszerűen tény."

Ami a Ferrarinak alighanem sovány vigasz... Fernando ironikus módon eleve csak azért vált Jenson prédájává éppen akkor, mert a csapat mindkét autóját egyszerre hívta ki a bokszba interekért, s neki így várakoznia kellett Felipe Massa mögött. Ezzel nemcsak négy másodpercet, hanem két pozíciót is vesztett: mindkét Mercedes beférkőzött eléje. Különben Jenson abban a kanyarban nem Fernandót, hanem Nico Rosberget előzte volna, ami a lényegen persze nem változtat. Ahogy maga Fernando állapította meg, ez csak "a végső inzultus" volt egy olyan versenyen, amely az időmérő alapján sokkal többet ígért a Ferrarinak. Felipe dobogós esélyeit pedig Narain Karthikeyan tette tönkre, akinek egy hihetetlenül amatőr hibából kifolyólag elfelejtett szólni a Hispania, hogy slick gumit szerelnek az autójára, ezért a bokszból kihajtva csak a pályán tűnt fel neki, hogy a tapadás nem egészen olyan, mint az interekkel lennie kellene. Ennek fényében érthető, hogy kissé bizonytalanul egyensúlyozott, és mással volt elfoglalva, amikor Felipe hirtelen feltűnt a nyomában. Ez nem a Ferrari napja volt.

A Fernandóval történt kínos randevút követően Jenson autója is kerék- és orrkúpcserére szorult, s ezúttal nem kevesebb, mint 3 perc, 5 másodperc alatt sántikált vissza McLarenjével a bokszba. Az a szerencséje, hogy szemlátomást egy tankot vezetett, mert akárkivel ütközött, soha nem ő húzta a rövidebbet. A hátránya viszont már 102 másodpercre rúgott az élen álló Sebhez képest, aki kis híján még le is körözte őt. Ám Jenson, ezúttal annak a Safety Car-fázisnak köszönhetően, amit ő maga váltott ki, a bokszból a mezőny után eredhetett, és mire a 40. kör végén újraindították a versenyt, a lemaradása már 12,132 másodpercre csökkent. Mivel ez az ütközés előtt, a 36. körben még 27,093 másodperc volt, Jenson nettó értékben testvérek között is 15 másodpercet nyert vele, hogy kipöccintette Fernandót. Upsz...

Igaz, így is utolsó, konkrétan 21. volt. Sőt, ahogy Lowe mondta, "még az utolsónál is rosszabb helyen" állt, mert hiába igyekezett (a Safety Car mögött 1:34/1:31-es köröket ment, miközben Seb 2:04/2:05-ösöket), az újraindításig nem sikerült egészen utolérnie a libasorban haladó mezőnyt - 2,4 másodperccel a 20. helyezett Liuzzi mögött kezdte meg a 41. körét. A kilátásai ekkor tűntek a legborúsabbnak. És már csak 29 kör volt hátra.

Mégis ekkor talált magára hirtelen. Mielőtt az 51. körben slickekre váltott - a McLaren bosszús volt, hogy Mark Webber egy körrel előbb lépte meg ezt, pedig azt hitték, ők is agresszíven taktikáznak -, Jenson már 8. volt, de a versenye csak ez után vett igazán nagy lendületet. A fennmaradó 19 körben kétségkívül szédületes tempót diktált, gyakorlatilag úgy hatolva át a mezőnyön, mint kés a vajon.

Azért különösen érdekes, hogy a McLaren a felszáradó pályán volt a leggyorsabb, mert a csapatnál szombaton éppen az esőbeállításokkal, vagyis a meredek szárnyállással, valamint a túl hosszú végáttétellel indokolták az időmérőn nyújtott gyenge teljesítményüket. Jenson szerint azonban túl nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek. "Szerintem mechanikai téren nagyon jó autónk van, remekül működik ilyen körülmények között. Ami személy szerint engem illet, nem hiszem, hogy sokkal meredekebb szárnyakat használtunk, mint mások" - mondta. "Az a véleményem, hogy néhány csapat DRS-e az időmérőn hatékonyabb a mienknél, a versenyen viszont a mi hátsó szárnyunk a jobb, mert ebben mindenki más kompromisszumot köt." Lehetséges, de amint Lowe is elismerte, valószínűleg örök rejtély marad, hogy a McLaren az egyre szárazabb aszfalton miért volt körönként 2 másodperccel gyorsabb mindenki másnál, beleértve a Red Bullt is. Tény, hogy Jenson végsebessége a versenyen 2,1 km/órával nagyobb volt, mint az időmérőn, míg Schumacheré a Mercedesszel 4,3 km/órával kisebb. Ezeket az adatokat azonban erősen befolyásolják a körülmények, például a szélárnyék. Mindenesetre Mark is elismerte, hogy Jenson valószínűleg akkor is megelőzte volna, ha ő nem hibázik Michael mögött.

Jenson a slickeken szép sorban kipipálta Heidfeldet meg Kobayashit, az utolsó Safety Carral nyert újabb tíz másodpercet (13,3 másodpercről 3,4-re csökkentve a hátrányát), aztán megvívta emlékezetes és sikeres csatáját Webberrel és Schumacherrel. A McLarennél eksztázisba estek; versenymérnöke, Dave Robson, akivel ez lett az első közös győzelmük, biztatásként rászólt Jensonra a rádión, hogy "gyerünk, meg kell nyerned ezt a versenyt!" És ez már nem is tűnt képtelenségnek...

Seb egész egyszerűen elszámította magát: az utolsó újraindítás után, a 60. kör végén azt hitte, már elég lesz, ha tartja a néhány másodperces távolságot az üldözőitől. "Kábé négy másodperces előnyt gyűjtöttem, és azt gondoltam, hogy a mögöttem haladók változatlan tempót fognak diktálni, ezért nem akartam túlzottan elhúzni, mert nem tudtam, hogyan fogják bírni a gumik, vagy nem lesz-e újabb Safety Car" - magyarázta. "Alighanem túl óvatos voltam. Ha hat-hét másodpercre meglépek, talán minden máshogy alakul, de az előnyöm így csak három másodperc volt."

Ez nem süket duma, az adatok is világosan alátámasztják. Seb ugyanis az újraindítást követően beállt 1:20,4 körüli tempóra, de amint Jenson a 65. körben megelőzte Michaelt, 1:19,474-re, majd 1:17,837-re, 1:17,380-ra, végül pedig 1:17,217-re gyorsult. Csakhogy ez sem bizonyult elégnek. Mivel addig nyilván nem sokat törődött a gumik üzemi hőfokon tartásával, most csak kínnal-keservvel, a legvégső határon autózva tudta felvenni Jenson ritmusát, ami nem kerülte el a McLaren figyelmét sem, s ennek meg is lett az eredménye: fél körrel a verseny vége előtt Seb a Red Bull egyik kerekével lecsúszott a vizes ívre, korrigálnia kellett, és Jenson már el is ment mellette. Ironikus, hogy addig egész délután mindent tökéletesen csinált, és tulajdonképpen kevesebbet is hibázott, mint Jenson, csak azt az egyetlen botlását éppen a legrosszabb pillanatban követte el (na jó: egyszer levágott egy kanyart is), s így elbukta vele a győzelmet. Ugyanazzal a megcsúszással öt vagy tíz vagy húsz körrel korábban nem vesztett volna az égvilágon semmit. De, ahogy Christian Horner is megjegyezte, nem nagy ügy: hét futamból öt győzelem és két második helyezés aligha szégyellnivaló mérleg. Sőt, Seb valójában még növelte is az előnyét Kanadában, mégpedig 58-ról 60 pontra, mert előzőleg Lewis volt mögötte a második, most viszont már Jenson követi a tabellán. "Minden tiszteletünk az övé, de kicsit kezdtünk unatkozni..." - mondta Lowe.

Szóval ez volt minden idők egyik legnagyobb győzelme? Mivel a kérdés nyilván teljesen szubjektív, nem érdemes vérre menő vitát folytatni róla, én azonban nem sorolnám azok közé. Tény, hogy Jenson 22 előzést hajtott végre a pályán, ami bravúros produkció, és a slick gumikon utolérhetetlen volt. Egy pillanatra sem lehet elvitatni tőle, hogy megérdemelte a sikert. Másfelől viszont egy olyan verseny, amelyen esik az eső, ötször jelenik meg a Safety Car, és a 70-ből 33 kört mögötte tölt el a mezőny, szükségképpen elég kaotikus ahhoz, hogy a zavarosban lehessen halászni. A negyedik és ötödik Safety Car-fázissal Jenson összesen 100 másodpercet hozott Seben, ráadásul ebből az elsőt ő váltotta ki, és ezt még az sem kompenzálja, hogy 72 másodperccel tovább vesztegelt a bokszutcában - többnyire, tegyük hozzá, önhibájából. És az sem szól mellette, hogy útközben összeütközött három ellenfelével, kettőt végleg kilökve a versenyből. Ez azért nem volt túl elegáns. Jenson nemcsak Sebet tartotta nyomás alatt a futam végén, hanem a DRS gombját is, amely nélkül, ezt ő maga is elismerte, nem lett volna esélye ennyire előrejutni.

Ugyanakkor bámulatos, hogy Jenson pályafutása a Brawn GP 2009-es, önmagában is hihetetlen tündöklése révén milyen tündérmesei fordulatot vett. Manapság könnyű elfelejteni, hogy az azt megelőző nyolc évben, bár a Benettonnál megtépázott renoméját a BAR-nál illetve a Hondánál valamelyest sikerült helyreállítania, a reménytelennek tartott versenyzők lesajnált, amúgy is népes kasztját gyarapította. Egy újabb be nem váltott ígéret volt, semmi több. 2008-ban jóformán senki sem hitte róla, hogy valaha világbajnok lesz. Erre tessék, most itt van a McLarennél, és kitűnően boldogul: komoly rizikót vállalt, amikor le mert szerződni Lewis Hamilton csapatához, de a vakmerő húzás bejött, és meg merem kockáztatni, hogy harmóniára törekvő, cseppet sem erőszakos személyiségének köszönhetően hosszú távon már biztosabb is ott a helyzete, mint Lewisé, aki a hevességével hajlamos kihúzni a gyufát. Lewis egy körben kétségkívül gyorsabb nála, Jenson egyik titka azonban éppen az, hogy ezt higgadtan képes kezelni; nem esik pánikba, kétségbeesésében nem követ el felesleges hibákat, túlerőltetve a vezetést, mert tudja, hogy a versenyen eljöhet az ő ideje. S a pontok, legalábbis jelenleg, őt igazolják. A stílusán sem a pályán, sem a pályán kívül nincsenek sorják vagy kellemetlen élek. Le a kalappal!

* * *

Évekkel ezelőtt, az egyik Magyar Nagydíj péntekjén a Ferrarinál tettem látogatást, amikor Michael számára éppen nem kezdődött jól a hétvége. Valamilyen gond volt az autójával, s mire kijutott a pályára, ahol egy teljes éve nem vezetett, a többiek már régóta vígan rótták a köröket. Ennek ellenére azonnal, a legelső mért körében az élre állt, mégpedig tetemes előnnyel. Amikor firtatni kezdtem, ezt mégis hogy az ördögbe csinálta, a Ferrari egyik tagja szinte egykedvű mosollyal az arcán megvonta a vállát, s mint aki már unja ezt a kérdést, csak ennyit felelt: "Ez Michael."

Rendben van. Ismerjük. Ez Michael. Csak éppen "ezt a Michaelt" nemigen láttuk a visszatérése óta. Az a magabiztosság, amely egy ilyen önmagában jelentéktelen, mégis árulkodó teljesítményhez kell, mintha kiveszett volna belőle. Ám a Kanadai Nagydíj délutánján felvillantott valamit hajdani önmagából, nem utolsósorban bizonyítva azt is, hogy bárminek tudható be a bukdácsolása a Mercedesnél, az biztosan nem a vezetési képességek hiánya.

Ezúttal nagyon elkapta a fonalat, nyilván tuningolva a dobogó csábító közelségétől is, s noha arról végül lemaradt, kétség sem férhet hozzá, hogy végre éppúgy túlszárnyalta az autója adottságait, mint oly sokszor a régi szép időkben. Rosbergnél attól a pillanattól fogva nagyságrendekkel gyorsabb volt (a verseny "tiszta", azaz Safety Car nélküli köreiben átlagosan egy teljes másodperccel), hogy a 36. körben eléje került. Rengeteget előzött - Kobajasit meg Massát például egyszerre -, és a 61. körtől kezdve, az ötödik újraindítás után Jenson McLarenjét és Mark Red Bullját feltartva távolodott rohamléptekben a többiektől ott, ahol épeszű számítások szerint ennek a Mercedesnek az égvilágon semmi keresnivalója nem volt. Úgy lett 4., hogy a 18. helyen is állt. Az intermediate gumikon pedig mindenkinél gyorsabban ment, a pálya első szektorában 4-5 tizedet verve még Sebre is. Nem véletlenül van éppen neki a legtöbb esős győzelme az F1 történetében.

Igaz, hogy Michaelnek a védekezésnél eleinte viszonylag egyszerű dolga volt. A felszáradóban lévő pályán paradox módon nehezebb előzni, mint a teljesen vizesen, mert olyankor nagyobb a tapadáskülönbség az ideális és a többi ív között. Michael ezt ügyesen kihasználta, de a DRS-zónában, az utolsó kanyar előtti féktávon pechjére már megjelent egy két autó szélességű száraz ív, mielőtt vége lett volna a versenynek, és onnantól tehetetlen volt. Pedig húsz-harminc perccel a leintés után megint zuhogott az eső Montrealban... Azért így is megtette, amit lehet, és Mark hiába előzte meg, az utolsó három körben sem maradt le a Red Bulltól: alig 0.391 másodperccel mögötte szelte át a célvonalat.

Szép munka volt. Ugyanakkor, ahogy az elmúlt másfél év küszködése nem írja felül az előző tizenhat év sikereit, úgy ez az egyetlen verseny sem feledteti az elmúlt másfél év küszködését. Egy fecske nem csinál nyarat. Ezúttal Michaelnek jött ki jól a lépés, ami azonban nem változtat azon a tényen, hogy Nico 6:1-re verte őt az idei időmérőkön is. Örömteli lenne, ha újra tartósan "ezt a Michaelt" láthatnánk a pályán, de ehhez több kell egyetlen versenynél. Most Nicónak és neki ugyanannyi pontja van; a párharcuk Valenciában tiszta lappal indul.

* * *

A diffúzorok ügyét Monaco után már igyekeztem részletesen körüljárni, ezért most zárójelben csak annyit jegyeznék meg, hogy noha a speciális motor üzemmódokat Silverstone-tól várhatóan betiltják, a szó szoros értelmében vett "szabályváltoztatásról" nincs szó. A szabály módosítására nincs is szükség, mert a mozgatható aerodinamikai elemek - és nem vitás, hogy a pillangószelep is az, ha a leszorítóerő növelésére használják - használata régóta tilos.

A Technikai Szabályzatban éppen ezért egy árva betűt sem kell átírni ahhoz, hogy illegálissá váljanak a diffúzorba gázelvételnél is levegőt, illetve kipufogógázt áramoltató motor üzemmódok. Mindössze a szabályértelmezést kell módosítani, ahogy tették azt számtalan másik esetben is. És, mint tudjuk, a szabályoknak nem létezik olyan szövegezése, amit ne lehetne szabadon értelmezni legalább bizonyos mértékig. Ha pedig mégis létezne, aligha lelnénk benne örömünket, mert az összes csapat kénytelen volna az utolsó csavarig egyforma autót építeni. Ilyen is van, csak márkakupának hívják, nem Forma-1-nek. Az egy másik műfaj.

Hogy miért épp most tiltják be ezeket a diffúzorokat? Ne legyünk naivak: ebben nyilván van egy jó adag politika. Az FIA nem akarja, hogy a nézők elkapcsoljanak az F1-ről csak azért, mert szombatonként borítékolható a Red Bull pole-ja. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy a csapatokat sem kell félteni ám: ez a technológia is látszólag ártalmatlanul indult, a Renault papíron a motor hűtését oldotta meg vele, ám ez minden bizonnyal csak álca volt ahhoz, amire a mérnökök valójában használni akarták. És ahogy egyre messzebbre merészkedtek, előbb-utóbb az FIA-nél is betelt a pohár. Amikor a Williams és a Cosworth hivatalosan kikérte az álláspontját a befújt diffúzor szabályosságával kapcsolatban, az FIA-nek egy eldöntendő kérdésre kellett válaszolnia, mérlegelve a hosszú távú következményeket is. Igen vagy nem? Valahogyan dönteniük kellett.

A Ferrari joggal hisz a speciális diffúzorok utáni életben, mert a szabályértelmezés szinte biztosan hatással lesz az erőviszonyokra - de közvetlenül valószínűleg csak az időmérőkön, hiszen a futamokon, amennyire tudjuk, a Red Bull sem használja ezt a technológiát. Vettel kényelmes szombati előnye köddé válhat, ami nyilván átformálja a versenyek dinamikáját is, mert ha nem ő indul az élről, kénytelen lesz több kockázatot vállalni. (Beszédes statisztika, hogy idén még egyetlen leggyorsabb köre sincs a futamokon, míg Webbernek négy is van...) Az erőviszonyok Silverstone-tól kiegyenlíthetődnek, abban viszont jelenleg túlzás bízni, hogy valaki más kerül hasonló fölénybe, és megeszi reggelire Vettel 60 pontos előnyét. Legjobb esetben is azonos szintre kerül a Red Bull, a McLaren és a Ferrari - bár én ezt személy szerint kétlem -, de Vettelnek paradox módon még jól is jöhet, ha többen lopkodnak pontokat egymástól. Meglátjuk.