Vágólapra másolva!
A McLarenhez hasonlóan a Renault is meredek szárnybeállításokkal vett részt az időmérőn, s Nick Heidfeld elégedett, hogy ennek ellenére mindkét autójukkal bejutottak a montreali időmérő döntőjébe.

Forrás: Renault
Forrás: Renault

A Renault elégedett az időmérőjével

Heidfeld egy hellyel csapattársa előtt, kilencedikként zárta a Kanadai Nagydíj időmérő edzését. "Nagyon boldog vagyok, mert szerintem kihoztuk az autónkból, ami ma benne volt" - mondta. "Valójában a normálisnál nagyobb leszorítóerőt használtunk, mivel kicsit kockáztattunk, bízva benne, hogy holnap esni fog. Ma elvégeztünk néhány kisebb változtatást az autónkon, és ez meg is térült. Elégedettebb vagyok azzal is, ahogy bántam a szuperlágy gumikkal; tegnap nem sikerült dűlőre jutnom velük, de mára megszoktam őket, ami szerintem meglátszott a köridőkön is."

Vitalij Petrov a Q1-ben és a Q2-ben Heidfeld előtt végzett, ám a döntőben 23 ezredmásodperccel kikapott tőle. "Az aszfalt hőmérséklete ma alacsonyabb volt, mint tegnap, ezért az időmérőn nehezen tudtuk bemelegíteni a gumikat. Emiatt a tapadás hiányával küszködtem, és a leggyorsabb körömben is vesztettem időt" - magyarázta. "Holnap minden arról fog szólni, hogy alkalmazkodjunk a felmerülő körülményekhez, és megragadjunk minden kínálkozó lehetőséget."