Vágólapra másolva!
Fernando Alonso szerint a júliusi Brit Nagydíjon elválik, hogy a Ferrarinak érdemes-e tovább kacérkodnia a világbajnoki győzelem gondolatával.

A spanyol versenyző a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon kis híján megszerezte saját és a Ferrari idei első győzelmét, aminek az esélyétől az fosztotta meg, hogy a futamot hat körrel a vége előtt megszakították Vitalij Petrov balesete miatt, ezért a hajrában Alonsónak nem maradt lehetősége a 18 körrel frissebb gumik előnyeit kihasználva, támadást indítani az élen haladó Sebastian Vettel ellen.

Az 5. helyezett Alonso hátránya ezzel az összetettben 74 pontra nőtt, amiről a vasárnap délutáni sajtótájékoztató után elismerte, hogy nehéz lenne behoznia az idei hat versenyből ötöt megnyerő Vettellel szemben. "Nos, ehhez a számítások szerint úgy kellene három győzelmet aratnunk, hogy ő egyetlen pontot sem szerez. Pillanatnyilag nem hiszem, hogy ez lehetséges" - mondta.

Hétfőn pedig a Ferrari honlapján vezetett blogjában azt írta: "Kétségtelen, hogy ha Vettel nyer meg egy olyan versenyt, amiről úgy érezzük, hogy mi is megnyerhettük volna, csalódottak vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk tovább az autó fejlesztésén a pályán és a főhadiszálláson."

Alonso főnökéhez, Stefano Domenicalihoz hasonlóan célzott rá, hogy a július 10-i Brit Nagydíjon jön el az a pillanat, amikor a Ferrarinak el kell döntenie, van-e értelme a vb-címre hajtania.

"Az összetettben folyamatosan nő a hátrányunk. Elvégezhetjük a számításokat, de sem én, sem a csapatom nem dobja be a törölközőt" - mondta a spanyol, aki hétfőn megnézett egy F3-as tesztet Fioranóban, majd este egy parmai jótékonysági focimeccsen lépett pályára. "Ma is beszélgettem a mérnökökkel az új alkatrészekről, amiket Montrealban kapunk az autónkhoz, és legfőképpen azokról a lépésekről, amiket Silverstone-ig kell megtennünk, a következő olyan pályán, ahol nagy aerodinamikai leszorítóerőre van szükség."

"Ott fog igazán kiderülni, hogy mit várhatunk ettől a szezontól. Addig azonban hinni akarunk magunkban, és fogunk is."

A Ferrari a konstruktőri világbajnokságban jelenleg a 3. helyet fogalja el, 129 ponttal a Red Bull, és 68 ponttal a McLaren mögött.