Vágólapra másolva!
Állítólag a Brit Nagydíjtól kezdve már lesz tétje annak, ha valaki megrovásban részesül egy versenyen.

Az ügy hátterében az állhat, hogy a legutóbbi Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont, Jenson Buttont, Mark Webbert és Jaime Alguersuarit csak szimplán megrovásban részesítették a sportfelügyelők, amiért figyelmen kívül hagyták a sárga zászlót, és gyorsan hajtottak Heikki Kovalainen baleseténél. Ez a büntetés lényegében semmiféle hátránnyal nem járt a négy versenyzőnek, amit a többiek sérelmeztek is.

Ez hamarosan megváltozik majd Adam Cooper, az Autosport szaklap szerzője szerint.

Cooper arról írt a blogjában, hogy a Brit Nagydíjtól kezdve, ha egy pilóta a szezon alatt összegyűjt három megrovást, akkor a következő futamon öt hellyel hátrébb sorolják majd a rajtrácson.

A három büntetésből legalább kettőnek a versenyzéssel kapcsolatosnak kell lennie, de a harmadik származhat abból is, ha egy pilóta például késve érkezik meg a versenyzői eligazításra, a hivatalos sajtótájékoztatóra vagy a mérlegelésre. Utóbbiért Paul di Resta már kapott is megrovást idén a Török Nagydíjon.

Az új rendszert a sportszakmai munkacsoport dolgozta ki, de még jóvá kell hagynia a Formula-1 Commissionnek és a Motorsport Világtanácsnak is. Ha mindenhol rábólintanak, a versenyzők tiszta lappal indulhatnak majd, a korábbi megrovásaikat nem veszik figyelembe.