Vágólapra másolva!
Talán soha nem volt még annyi előzés Forma-1-es futamon, mint amennyit a Török Nagydíjon láthattunk. A csapatok szerint nem túlzás a manőverek száma, jó az állítható szárnyas szabály.

Az előzések versenye volt a múlt vasárnapi Török Nagydíj, az állítható szárnyaknak köszönhetően számtalan helycsere volt a futamon. Ugyan egyes vélemények szerint Isztambul már a másik végletet jelentette, merthogy túl könnyűvé vált az előzés, és emiatt kevés volt az igazi csata, a csapatok szerint nem volt semmi gond a versennyel és a helycserék számával.

"Igaz, hogy eltűnt egy elem, de lett helyette egy másik. Nagyszerű, hogy az autók képesek jobb pozícióba kerülni és a pilótáknak is keményen kell dolgozniuk az egy másodpercen belüli különbségért, és így a szárnyak használatának jogáért" - jelentette ki Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

James Allison, a Renault technikai igazgatója szerint nem is elsősorban az állítható szárnyak, hanem a gumik miatt volt annyi előzés Törökországban. "Az isztambuli olyan pálya, ahol a gumikopás kulcsszerepet játszik" - mondta Allison. "Eltérőek voltak a stratégiák, volt, aki három és volt, aki négy kiálláson volt, ezeket ráadásul a verseny különböző fázisaiban teljesítették. Ez okozott jelentős különbségeket a teljesítményben."

Forrás: AFP

"Ha megnézzük azokat, akik azonos stratégián voltak, ők egymás ellen nem tudtak olyan sok előzést bemutatni. Voltak, akik hosszú körökön át be voltak ragadva valaki mögé, szóval az FIA nagyon jót húzott ezzel az újítással. Nem volt túl sok előzés, nem volt nehezen követhető a verseny, és egyébként is, ez egy szórakoztató üzlet, amely produkálja is az élvezetes versenyeket."

Sam Michael, a Williams technikai igazgatója úgy véli, hogy az állítható szárnyak már-már túl jól működtek Isztambulban, de így is jók az F1 számára. "Nagyon jó és nagyon hasznos a rendszer" - nyilatkozta Michael. "És ha valaki 15 körrel kopottabb gumikon fut, szárnnyal és anélkül is megelőzik." Rubens Barrichello szerint a pálya egyedi kialakítása tette még extrémebbé a szárnyak hatását. "DRS nélkül nem lett volna semmi" - mutatott rá Barrichello a rendszer legnagyobb előnyére.