Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel végig kontroll alatt tartotta a Török Nagydíjat, amelyen olykor nehéz volt követni az eseményeket. Az előzési zónában folyamatosak voltak a helycserék, de bonyolította a helyzetet az is, hogy a mezőny nagy része négykiállásos taktikával ment. Versenytempóban Fernando Alonso ment a Red Bullokkal, sokáig második volt, de nem sokkal a leintés előtt Mark Webber megelőzte, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
Webber rosszul rajtolt, Rosberg megelőzte
Kattintson a képre a galériához!

Izgalmasan indult a Török Nagydíj: Webber beragadt a rajtnál, Rosberg simán elment mellette, a Red Bull-os dolgát a poros aszfalt nehezítette. Hamilton is megtámadta az ausztrált, de lecsúszott az ívről, így Alonso és Button is elment mellette. Vettel első helyét senki nem veszélyeztette, az első kör után Vettel, Rosberg, Webber, Alonso, Button, Hamilton, Schumacher, Petrov, Heidfeld, Massa volt a sorrend.

Az egyes kanyarban Massa megelőzte Petrovot, hátul Kobajasi a 18. helyre jött fel. Pérez sérült szárnnyal a bokszba állt, a második kör végén ugyanerre kényszerült Schumacher is, aki Petrovval vívott kis ütközésbe torkolló csatát. Massa köszönte szépen, és elfoglalta a hetedik helyet.

A harmadik kör elején Barrichello is elment Heidfeld mellett, Hamilton megkóstolta Buttont. Vettel a negyedik körre 2,4 másodpercesre növelte Rosberggel szembeni előnyét, majd egy kör alatt újabb fél másodpercet tett hozzá. Schumacher a kényszerű kiállás miatt a 22. helyre esett vissza.

Az ötödik körben, az előzési zónában könnyedén előzte meg Webber Rosberget, a német rögtön Alonsót is megkapta a nyakába. Óriási tempóban esett rá Rosbergre az ausztrál, a Mercedesnek esélye sem volt. A hatodik körben Alonso próbálkozott az előzési zónában Rosberg ellen, a német kivédekezte, hátrébb viszont Hamilton elment Button mellett. De nem sokáig maradt csapattársa előtt, a célegyenesre Button fordult rá jobban, és visszavette pozícióját.

A hetedik körben Alonso ugyanúgy előzte meg Rosberget, mint nem sokkal korábban Webber, az előzési zóna remekül működött. Hamilton és Button ismét eljátszott egy oda-vissza előzést, Massa megérkezett a két mclarenes nyakára. Vettel 5,4 másodperces előnnyel vezetett.

A nyolcadik kör végén Petrov állt ki először új gumikért, éppen Schumacher elé tért vissza a pályára. A kilencedik körben Massa elment Hamilton mellett, majd rögtön kiálltak mindketten a bokszba. Jobban dolgoztak a mclarenes szerelők, így Hamilton nem sokáig volt a brazil mögött. A két autó hosszú ideig egymás mellett ment a bokszutcában, a 12-13. helyre érkeztek vissza.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Alonso versenytempója nagyon jó volt, felért a dobogóra

Egy körrel később Webber, Alonso, Rosberg és Heidfeld is kiállt, közben Hamiltonnal közölték, hogy a B tervre állnak át. Vettel a 11. körben állt ki, Button maradt a pályán, és átmenetileg átvette a vezetést, az utolsó helyről rajtolt Kobajasi feljött az ötödik pozícióba. Hátul a két renault-s, Heidfeld és Petrov ütközött egy csatában, a német integetett is az orosznak.

A 13. körben állt ki Button, közben Webber kis híján utolérte Vettelt. Kiállt Kobajasi is, így az első kiállások után Vettel, Webber, Alonso, Rosberg, Hamilton, Massa, Button, Petrov, Heidfeld, Buemi volt a sorrend. Kobajasi a 13. helyre esett vissza.

Rosberg és Button kemény keverékű abroncsokat kaptak, a 15. körben Hamilton megelőzte Rosberget. Buttonnal közölték, hogy az élmezőny nagy része négyszer fog kiállni, ők eggyel kevesebbet terveznek, közben hátul, az előzési zónában többször is megtréfálták Schumachert.

A 16. körben 2,8 másodperccel vezetett Vettel Webber előtt, az ausztrál mögött újabb három másodperccel érkezett Alonso. Hamilton hátránya közel 15 másodperc volt az első helyhez képest, a lágy gumis Massa megközelítette a keménnyel versenyző Rosberget. Versenytempóban Alonso tartani tudta a Red Bullok tempóját.

Elöl stabil távolságban autózott egymástól Vettel, Webber és Alonso, a 19. kör végén a további sorrend Hamilton, Rosberg, Massa, Button, Petrov, Heidfeld és Buemi volt. Massa hiába próbálkozott, nem tudott átmenni Rosbergen, Kobajasi kettőt előrelépve a 11. volt.

A 20. körben Massa előbb megelőzte Rosberget, majd az előzési zóna után a német visszavette a pozíciót. Petrov és Hamilton kint jártak a bokszban. Egy körrel később Webber volt kint, Massa pedig az előzési zónában elment Rosberg mellett. A német feladta a belső ívet, így a felzárkózó Button is faképnél hagyta.

Rosberg a 23. körben kiállt másodszor, Heidfelddel együtt járt a bokszban. Webber a cserével is megőrizte a harmadik helyet, csak Alonso került elé. A 24. körben Button etette meg Massát az előzési zónában, a brazil erre azonnal kiállt a bokszba, rögtön Alonso mögé állt be. Massa a kilencedik, Alonso a harmadik helyre állt vissza, nehezen követhető volt a verseny.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Lotus Renault-k koccantak is egymással a versenyen

Vettel a 25. körben állt ki másodszor, könnyedén visszagurult az élre, Webber lelassult, és Alonso ráesett a nyakára. Button egy kiállással volt a negyedik, mögötte Hamilton, Petrov, Massa, Rosberg és Heidfeld sorakozott. Button kiállt a negyedik helyről, centikkel Rosberg elé érkezett vissza, hála a friss gumiknak, tartani is tudta a németet.

Alonso egy másodpercen belülre került Webberhez képest, a 29. körben, az előzési zónában rá is esett az ausztrálra. Button felzárkózott a Petrov, Massa kettősre, Alonso az előzési zónában kívülről megelőzte Webbert, gyorsan meg is lépett az ausztráltól másfél másodpercre.

32 kör után Vettel, Alonso, Webber, Hamilton, Petrov, Massa, Button, Rosberg, Heidfeld, Buemi volt a sorrend, a vb-címvédő előnye kilenc másodperc volt Alonsóval szemben. Webber hátránya 2,3 másodpercre hízott Alonsóval szemben, mögötte 16 másodperccel következett Hamilton.

Rosberg a 34. körben harmadszor is kiállt, a kerékcserét kicsit elrontották a szerelők, így a német a 11. helyre esett vissza. Button a 35. körben megelőzte Massát, közben csapattársa, Hamilton bokszkiállását nagyon elszúrták, a jobb elsőről nem jött le a kerékkulcs. A mclarenes több másodpercet veszített, még kiengedni sem tudták időben, mert érkezett Massa, aki éppen Rosberg elé érkezett vissza a pályára.

Webber a 36. körben már kemény gumikat kapott, Hamilton a hetedik helyre esett vissza. Massa elrontotta a nyolcas kanyart, lecsúszott a pályáról, és több pozíciót veszített. Alonso is kemény gumikat kapott, kényelmesen visszaért Webber elé, aki a 37. körben leggyorsabb kört futott. Alonso ugyanilyennel válaszolt, így nem csökkent köztük a különbség.

39 kör után Vettel, Alonso, Webber, Button, Buemi, Hamilton, Rosberg, Petrov, Barrichello és Heidfeld volt a sorrend, Vettel, Buemi és Button két kiálláson volt túl. A 40. körben Vettel letudta villámgyors harmadik kiállását, kényelmesen visszaért Alonso elé, aki pokoli tempóban szakította le magáról Webbert. Rögtön kiállt Buemi és Button is, így a sorrend Vettel, Alonso, Webber, Hamilton, Rosberg, Button, Petrov, Heidfeld, Massa, Schumacherre módosult.

Rosberg a 45. körben kiállt negyedszer, a kilencedik helyre érkezett vissza. Webber is új gumikért érkezett, az ausztrál maradt harmadik. Egy körrel később Alonso is letudta a negyedik cserét, nem volt hiba, így a spanyol Webber előtt maradt.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Vettel senkitől sem zavartatva nyert ismét

A 47. körben Hamilton, Heidfeld és Massa állt ki, előtte a brazilt pályán is megelőzte Rosberg. Vettel sem maradt kint, az utolsó tíz körre új gumikat kapott. A visszajátszásból kiderült, hogy Massa kerékcseréjét elrontották, a jobb hátsó nem ment fel a helyére.

Webber leggyorsabb körökkel indult Alonso után, 1,7 másodpercre csökkentette a különbséget. 48 kör után Vettel, Alonso, Webber, Button, Hamilton, Rosberg, Buemi, Petrov és Kobajasi volt a sorrend, Button és Buemi csak háromszor cserélt. Az 50. körben Hamilton friss gumikkal könnyedén megelőzte Buttont, az előzési zónában kívülről körbeautózta.

Az 51. körben Webber hirtelen utolérte Alonsót, és az előzési zónában el is ment mellette, az ausztrál külső ívről csinálta meg a manővert. Alonso a célegyenesben próbált visszatámadni, de az ausztrál megőrizte a második helyet. Webber két kör alatt 1,6 másodpercre növelte előnyét Alonsóval szemben.

Az 55. körben Rosberg utolérte a háromkiállásos Buttont, és erőlködés nélkül el is ment mellette. Nem jött be a taktika Buttonnak, esélytelen volt a némettel szemben. Vettel erőlködés nélkül nyerte meg a Török Nagydíjat, az utolsó körökben már csak néhány lekörözéssel kellett foglalkoznia. Mögötte Webber lett a második, Alonso a harmadik, Hamilton félperces lemaradással ért be a negyedik helyen. Rosberg ért célba ötödikként, Button három kiállással hatodikként. Heidfeld lett a hetedik, Petrov az utolsó körben megelőzte a szintén háromszor kiállt Buemit és lett nyolcadik, az utolsó pontszerző hely az utolsó kockából rajtolt Kobajasinak jutott.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az idei az első kettős győzelme a Red Bullnak

A Török Nagydíj végeredménye:

1. S. Vettel Red Bull 1:30:17.558 (átlag: 205,596 km/óra)
2. M. Webber Red Bull +0:08.807
3. F. Alonso Ferrari +0:10.075
4. L. Hamilton McLaren +0:40.232
5. N. Rosberg Mercedes +0:47.539
6. J. Button McLaren +0:59.431
7. N. Heidfeld Renault +1:00.857
8. V. Petrov Renault +1:08.168
9. S. Buemi Toro Rosso +1:09.394
10. Kobajasi K. Sauber +1:18.021
11. F. Massa Ferrari +1:19.823
12. M. Schumacher Mercedes +1:25.444
13. A. Sutil Force India +1 kör
14. S. Pérez Sauber +1 kör
15. R. Barrichello Williams +1 kör
16. J. Alguersuari Toro Rosso +1 kör
17. P. Maldonado Williams +1 kör
18. J. Trulli Lotus +1 kör
19. H. Kovalainen Lotus +2 kör
20. J. D'Ambrosio Marussia-Virgin +2 kör
21. N. Karthikeyan HRT +3 kör
22. V. Liuzzi HRT +5 kör

Leggyorsabb kör: M. Webber Red Bull 1:29.703