Vágólapra másolva!
Nagy fejlesztési csomaggal érkezett a hétvégi Török Nagydíj helyszínére a Ferrari, áttörést viszont nem vár a csapat. Megtörtént a szélcsatorna újrakalibrálása.

Hamarosan ismét egyenesbe kerülhet a Ferrari, a maranellói istálló megtalálta és kijavította a szélcsatorna kritikus pontját, amely miatt eddig hibás adatokat szolgáltatott a berendezés. Az auto, motor und sport információi szerint ismét minden úgy működik, ahogyan kell, a csapat így megkezdheti új fejlesztésű komponenseinek ellenőrzését.

Törökországba is új alkatrészekkel érkezett a csapat, ezeket ugyan még nem próbálhatták ki a rendbetett szélcsatornában, mégis kis előrelépést várnak tőlük a mérnökök. Új első és hátsó szárnyat, valamint módosított fékhűtőket vet be az alakulat.

Nicolas Tombazis fődizájner szerint áttörés nem várható az új elemektől, de legalább a Ferrari visszatalál a helyes útra. "Az új alkatrészek ellenére is sok dolgunk van az autóval" - jelentette ki Tombazis. "Minden területen, így a szélcsatornával kapcsolatban is fejlődünk, de nem javíthatunk ki mindent azonnal. Közelebb leszünk az élmezőnyhöz Törökországban, de még mindig nem fogunk ott tartani, ahol szeretnénk."

Forrás: Ferrari

Tombazis elismerte, hogy nemcsak a szélcsatornás gondok, hanem a túl konzervatív formatervezés is szerepet játszik a Ferrari gyengélkedésében. "Ha nem lettek volna gondok a szélcsatornával, akkor sem nyertünk volna az első három versenyen. Az elmúlt években konzervatívabb irányba mozdultunk el, kevésbé voltunk agresszívek és nem vállaltunk be bátor ötleteket."