Vágólapra másolva!
Török lapértesülések szerint jövőre már nem rendezhet futamot Isztambul. Nincs pénz magasabb jogdíjra.

Valószínű, hogy 2012-ben nem lesz Forma-1-es Török Nagydíj, a szervezők és a helyi kormányzat ugyanis valószínűleg nem tudnak megegyezni Bernie Ecclestone-nal a jogdíjról. Ecclestone a jelenlegi 13 millió helyett jövőre kétszer ekkora összeget, 26 millió dollárt kérne, amit a törökök képtelenek összeszedni.

"A Forma-1 búcsút mond Isztambulnak" - írta már szalagcímében a Haberturk című napilap. Murat Yalcintas, az isztambuli kereskedelmi kamara elnöke saját Twitter-oldalán azt írta: "Úgy tűnik, hogy jövőre nem lesz Isztambulban Forma-1-es verseny, mert a pénzügyminisztérium túl magasnak találta, s ezért nem fogja kifizetni az összeget."

Törökország eddig sem volt a csapatok kedvence, minden évben csak lézengtek a nézők a lelátókon. Ecclestone tavaly májusban még azt mondta, a török helyszín ennek ellenére is hosszú ideig a versenynaptárban marad, de úgy látszik, tévedett.