Vágólapra másolva!
A német szövetségi államokban jelenleg is zajló választások miatt még nagyobb bajba kerülhet a tulajdonosok által már így is csődközeli helyzetbe hozott legendás versenypálya.

Úgy tűnik, a Németország nyugati határán lévő Rajna-vidék-Pfalz tartományban zajló tartományi választásokon a szociáldemokraták elveszítik abszolút többségüket, mivel a német DPA hírügynökség információi szerint a zöldek megháromszorozták a szavazataik számát, így valószínűleg koalíciós kormányzat alakul, ez pedig a zöldek miatt veszélyeztetheti a Nürburgring állami támogatását.

"Nekem nincs kifogásom a verseny ellen" - mondta Daniel Kobler, a zöldek elnöke.

"A probléma az, hogy az adófizetők pénzét arra kellene fordítanunk, hogy az F1 többmilliárdnyi haszonra tegyen szert. A szociáldemokratákkal folytatandó tárgyalások során azért fogunk küzdeni, hogy véglegesen megszüntessük a pálya állami támogatását"- tette hozzá Kobler.

Forrás: Pagani