Vágólapra másolva!
Button nagy lehetőséget kapott, Vettel és Alonso viszont sokat vesztett a Kínai Nagydíj rajtjánál. Elemzésünk szerint Hamilton, Sutil és Schumacher helyezkedett a legjobban.

Sebastian Vettel az első rajtkockából indult, az első kanyar után mégis azért kellett küzdenie, hogy a harmadik helyet ne veszítse el. Jenson Button nagyon elindult, Hamilton harcos volt, Rosbergnek pedig majdnem sikerült a bravúr - nagyjából ennyi látszott első látásra a Kínai Nagydíj rajtjából, de érdemes kicsit mélyebben is megnézni, hogyan keveredett Schumacher pillanatok alatt annyira előre.


http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TkuCnqYzncpyoVzC

Vettel már az elindulás pillanatában elbukta a helyét

Vettel a rajt pillanatát rontotta el, egy pillanatra beragadt, utána már csak mentette a menthetőt. Először teljesen logikusan Button felé zárt, így nem maradt hely közöttük, de a következő pillanatban azt hitte, hogy Hamilton balról fog elmenni, ezért balra is figyelt. Ez jelentette a vesztét.

Hamilton kiváló ütemben váltott: felismerte, hogy a külső íven hiába menne el Vettelnek, a féktávon még támadható lenne. Ezért a brit bevágott Button mögé, Vettelnek sansza sem volt. Ez a mozzanat hozta meg Rosberg számára is a lehetőséget: Vettel így nem tudott belül maradni az egyes kanyarban, Rosbergnek csak Hamilton mögé kellett valahogy beügyeskednie az autóját. A német meg is csinálta a feladatnak ezt a részét, de túl sok helyet hagyott Vettelnek. Niconak akkor is több esélye lett volna, ha a rajt után nem keresztez, hanem végig a pálya bal felén marad.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A két Ferrari közül Massa kapta el jobban a rajtot, Alonso beragadt. Ennek megfelelően Massa viszonylag zavartalanul fordulhatott az ötödik helyen, míg Alonsónak minimálisan védekeznie is kellett Di Restával és Alguersuarival szemben.

Mögöttük bonyolult volt a helyzet, Buemi és Petrov ugyanis kicsit beragadt a rajtnál. Sutil ezt jól használta ki, sőt az egyes kanyarban a belső íven még Alguesuarit is meg tudta támadni. A legjobbnak azonban Michael Schumacher rajtja tűnt: kiválóan indult, egyből beugrott a két Sauber közé, majd a pálya bal oldalára áthúzódva, az ideális íven olyan lendülettel tudott elfordulni, hogy máris támadta az egymással küzdő Sutilt és Alguersuarit. A hétszeres világbajnok négy helyet nyert a rajtnál, majd pár kanyar múlva már kilencedik volt.

A hátsó régiókban Heidfeld sem túl jól indult, de az egyenes végére összeszedte magát, sőt egy rövid féktávnak köszönhetően támadni is tudott. Webber viszont jól rajtolt, de utána nem tudott mit kezdeni a többiekkel: úgy nézett ki, mintha a rajtnál megint nem lett volna KERS-e.