Vágólapra másolva!
Délután már csak pár tizeddel előzte meg Vettel Hamiltont és Buttont, mögöttük meglepetésre a két Mercedes végzett a negyedik és az ötödik helyen.

Forrás: Red Bull Racing/Mark Thompson/Getty Images
Kattintson a képre a pénteki galériához!

Vettel mögött Lewis Hamilton lett a második, míg a harmadik legjobb időt csapattársa, a szintén brit Jenson Button autózta. Vettel délelőtti két másodperces előnye a McLarenekkel szemben nagyon elolvadt, délután mindössze 0,166, illetve 0,247 másodperccel verte őket. A pálya nagyon csúszós volt, több versenyző el is hagyta. Továbbra is óriási szmogban voltak kénytelenek a versenyzők gyakorolni, szombaton és vasárnap állítólag jobb lesz a helyzet, mert akkor bezár a közeli gyár.

A délután legnagyobb meglepetése a Mercedes GP autóinak a feltámadása volt, Nico Rosberg a negyedik, Michael Schumacher az ötödik legjobb idővel jelezte, hogy kár még temetni az ezüst nyilakat.

Forrás: AFP/Philippe Lopez

A Ferrarik közül meglepetésre ismét Massa volt a jobb, a brazil hatodik időt futott, mögötte hetedikként Adrian Sutil végzett a Force Indiával. Sutil most ült először autóba a hétvégén, ugyanis délelőtt még az istálló tartalékpilótája, Nico Hülkenberg hajtotta az autóját.

Heidfeld lett a nyolcadik délután, de ismét kalandos volt a gyakorlása, az első szabadedzés után most is letörte a Lotus Renault első szárnyát, miután kisodródott. Kilencedikként csapattársa, az orosz Petrov futott be, aki Mark Webbert előzte meg. A Red Bull ausztrál versenyzőjének nem volt egyszerű dolga, az RB7-eséről több alkatrész is levált a pályán.

Forrás: AFP/Go Csai Hin

Kobajasi is elhagyta a pályát egy alkalommal, talán ezért lett csak 11. Alonso csak a 14. helyet szerezte meg, de a gyors körében akadályozta őt a forgalom.

A mezőny végén ismét a kiscsapatok végeztek. Karthikeyan Hispaniája végre az egész szabadedzésen működött, egyszer meg is pördült az indiai, miután megfutotta leggyorsabb, 1:42.902-es körét. Csapattársa, Liuzzi ezúttal műszaki problémáktól szenvedett, a Hispania F111-el csak egy kört tudott megtenni, de az 1:43,850-es idő arra még elég volt, hogy a szintén problémákkal küzdő Virgineket megelőzze.

Paul Di Resta nem tudott részt venni az második szabadedzésen, mert a Force Indiája üzemanyagnyomás-problémákkal küzdött.


2. szabadedzés, élcsoport:

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:37.688 perc
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:37.854
3. Jenson Button (brit, McLaren) 1.37.935
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:37.943
5. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:38.105
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:38.507
7. Adrian Sutil (német, Force India) 1:38.735
8. Nick Heidfeld (német, Lotus Renault) 1:38.805
9. Vitalij Petrov (orosz, Lotus Renault) 1:38.859
10. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:39.327