Vágólapra másolva!
Fernando Alonso szerint a Ferrarinak minden oka megvan az elégedettségre a múlt heti Maláj Nagydíjon elért eredmény alapján.

Fernando Alonso könnyedén dobogós lehetett volna a múlt heti Maláj Nagydíjon, de a ferraris egy elkerülhető ütközés miatt elvesztette a lehetőséget. A maranellóiak versenytempója azonban messze nem volt olyan rossz, mint amit az időmérő sejtetni engedett, Sebastian Vetteltől eltekintve mindenki közel azonos időket autózott a futamon.

Stefano Domenicali csapatfőnök szerint nem kétséges, hogy egykörös tempóján sokat kell dolgoznia a Ferrarinak, Alonsót azonban így is feltüzelte a verseny. "Fantasztikus nap volt számunkra, hiszen láttuk, hogy képesek vagyunk harcolni a McLarennel és Mark Webberrel" - nyilatkozta Alonso.

"Az időmérőkön valamiért küszködünk, vasárnaponként magabiztosabbak vagyunk és az autót is jobb vezetni. Talán kevésbé koptatjuk a gumikat, mint a többiek, mindenesetre nem számítottunk rá, hogy harcban lehetünk velük. Most nagyon pozitív a hangulat a csapatban, feldobódva utazunk Kínába."

Alonso elégedett ugyan, de tudja, hogy Kínában nehéz hétvége vár a Ferrarira: alacsonyabb lesz a hőmérséklet, mint Szepangban volt, így a csapatnak gondjai lehetnek a gumik felmelegítésével. "Nem lesz egyszerű hétvége, pénteken máris jönnek a szabadedzések, így alig van idő változtatni az autókon."