Vágólapra másolva!
A korábbi Ferrari-csapatfőnök bejelentette, szeretné folytatni a munkát az FIA elnökeként, ezért újra jelölteti magát a két év múlva esedékes elnökválasztáson. A 2013-tól hatályos új Concorde-szerződésben pedig több pénzt szeretne kiharcolni a Nemzetközi Automobil-szövetségnek.

Forrás: AFP/Valery Hache

Amikor 2009-ben Todt átvette a Nemzetközi Automobil-szövetség vezetését Max Mosley-tól, kijelentette, hogy csak négy évre vállalja a feladatot. Most viszont már arról beszélt, hogy két év múlva újra elindulna az FIA elnöki címéért.

"Más volt a lelkiállapotom, mint az első jelölésemkor. Most egészséges vagyok, és nagyon motivált, de két évig még nem kell döntést hoznom" - nyilatkozta a Financial Timesnak a francia sportvezető.

Korábban a Forma-1 jogtulajdonosa, Bernie Ecclestone élesen bírálta Todt vezetői stílusát, illetve nem támogatja az elektromos versenyautók ötletét sem.

"Vannak érzéseim ezzel kapcsolatban, de nem szabad túlreagálni a dolgokat. Vállalom a konfrontációt, de ha nem születik belőle eredmény, akkor csak időpocsékolás" - mondta a 65 éves francia elnök.

Todt egyébként azt is kifejtette, hogy a 2012 végén lejáró Concorde-szerződés megújításától (ami a csapatok, a jogtulajdonosok és az FIA között elosztja a Forma-1 bevételeit) azt várja, hogy nagyobb szelet jusson az FIA-nak a tortából, mivel jelentősen megnőttek a szövetség költségei a legutóbbi szerződéskötés óta.

"A technológia változott, most több költségünk van, mint tíz éve. A fejlődésnek ára van. Muszáj ügyelnem arra, hogy az FIA finanszírozása megfelelő legyen."

Todt szerint nem volt túl előnyös az FIA-nak, amikor az előző elnök, Max Mosley 2001-ben 100 évre eladta a Forma-1 kereskedelmi jogait Ecclestone cégének viszonylag olcsón, 360 millió dollárért. Persze belátta, hogy ezzel már nem tud mit kezdeni.