Vágólapra másolva!
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke kijelentette, hogy két év múlva már olyan sorozatot szeretne látni az F1 betétfutaméként, amelyben kizárólag elektromos autók versenyeznek.

Todt a Financial Timesnak adott interjújában beszélt arról, hogy egy új kategóriát akarnak bevezetni, amely az Európai Bizottsággal együttműködve találnák ki, formaautós versenypályákon körözne.

"Új kategóriákat akarunk új erőforrásokkal" - mondta a francia, aki a zöldebb motorszabályokat is ösztönözte a Forma-1-ben. "Amit meg tudunk tenni a világon, azt meg fogjuk tenni."

"A versenyzésben résztvevőket csak az érdekli, hogy miben tudnak fejlődni, mert nyerni akarnak. Ha a gyártókkal beszélünk, akkor erős az érdeklődés, hogyan valósítsák meg a technológiákat. A sport részvevői kevésbé motiváltak, mert mindez pénzbe, kutatásba kerül, és nem javítja a teljesítményt, ezt megértem" - zárta mondandóját Todt.