Vágólapra másolva!
Jelen állás szerint 2006-ban négy német pilótával találkozhatunk a Forma-1-ben: a Williams csütörtök reggel bejelentette, hogy megállapodott Keke Rosberg fiával, Nicóval.

A Forma-1 2006-os mezőnye

Michael (Ferrari) és Ralf Schumacher (Toyota), valamint Nick Heidfeld (BMW) mellett 2006-ban a mindössze húszesztendős Nico Rosberg is a német különítményt erősíti majd a Forma-1-ben. A Williams-Cosworth csütörtök reggel jelentette be, hogy leigazolta az 1982-es világbajnok Keke Rosberg fiát, aki apjával ellentétben nem finn, hanem fekete-piros-sárga színekben versenyez.

A Wiesbadenben született Nico ugyanis inkább érzi magát németnek, semmint finnek, édesanyja, Sina is Európa legnépesebb országának szülötte, gyermekkora alatt a családban németül folyt a társalgás. Nico Monacóban nőtt fel, ennek ellenére finn és német állampolgár egyszerre, az idei GP2-es bajnoki címet utóbbi licenccel szerezte meg.

"Azt hiszem, csak egyike vagyok azoknak, akiket lenyűgözött Nico tehetsége. Örülök, hogy sikerült megállapodnunk vele" - nyilatkozta Sir Frank Williams csapatfőnök, aki hosszú távú (állítólag 2010-ig szóló) szerződést kötött Rosberggel. A német szerződtetése a Button-ügy miatt vált lehetségessé, az angolnak elvileg Grove-ba kellett volna költöznie, csakhogy úgy döntött, inkább maradna a Hondánál. Hosszas tárgyalássorozat és némi bánatpénz bezsebelése után Sir Frank lemondott Buttonról, s Rosberget választotta Mark Webber csapattársának.

Nico a legfiatalabb pilóta lesz a mezőnyben a jövőre, Damon Hill, Jacques Villeneuve, Michael Andretti és David Brabham után ötödikként debütál F1-es exvilágbajnok fiaként. Ő az első azonban, aki apja istállójában mutatkozik be, az idősebb Rosberg '82-ben mindössze egy győzelemmel lett világbajnok kék-fehér színekben.

A Williams közleményében hangsúlyozza, hogy "született tehetséget" igazolt, aki húszéves kora ellenére már több futamot tudhat maga mögött különböző kategóriákban, mint amennyit apja egész pályafutása során teljesített. Rosberg hivatalosan november 29-én kezdi meg munkáját a Williamsnél. "A lehető legtöbbet szeretnék tanulni első F1-es évemben, nagyon örülök a lehetőségnek" - így Rosberg.

A BMW-hez igazolt Nick Heidfeldet az utolsó futamokon helyettesített Antonio Pizzonia hiába hajtott tehát, nem kapott szerződést, még szerdán, talán a várható fejlemények ismeretében bejelentette, hogy elhagyja a csapatot. "Tudtam, hogy nehezen kaphatok szerződést 2006-ra" - szomorkodott Pizzonia. "Nico nagyszerű munkát végzett idén a GP2-ben, s olyan vállalatok támogatását élvezi, amelyek szeretnék, ha Michael Schumacher visszavonulása után lenne egy német, aki örökébe lép. Minthogy a gárda fizetős tesztpilótát keres, nincs maradásom."

Pizzonia versenyző nehezen lehet jövőre, mindenesetre tárgyal a BMW-vel, a Super Agurival, s minden olyan istállóval, amelynek (nem pénzes) harmadik pilótára lehet szüksége. Akad ajánlata egyéb sorozatokból is, de pályafutását a Forma-1-ben szeretné folytatni.