Vágólapra másolva!

Ki az a Schumacher? - F1 2005

Rekorddöntés, kizárások, Ferrari-bukta: mozgalmas volt a Forma-1 2005-ös idénye, amelyet nem az a pilóta nyert meg, aki a legtöbb kört a mezőny élén töltötte. Összefoglaló a szezon történéseiről, számok, táblázatok, minden, közel a teljesség igényével.

Minden eddiginél hosszabb volt a Forma-1 2005-ös idénye, a sportág történetében először 19 futamot rendeztek. Márciustól októberig gyakorlatilag nem álltak meg a csapatok, folyamatos volt a pörgés, júliusban például négy helyszínen bukkantak fel. Ezzel kapcsolatban már a szezon közben is többen elmondták, hogy szeretnék, ha kicsivel szellősebb lenne a versenynaptár, Bernie Ecclestone és az FIA 2006-os terveit azonban egyelőre senki sem ismeri. Idén egy új ország kapcsolódott be a száguldó cirkusz vérkeringésébe, immár az első Török Nagydíjon is túl van a mezőny. A premier nem sikerült rosszul, különösen Kimi Räikkönen számára, akit megszorítani sem tudott senki.

Ami az esztendő egészét illeti, az aerodinamikára vonatkozó előírások módosítása mellett két helyen nyúltak bele komolyabban a szabálykönyvbe az illetékesek: mindössze két garnitúra gumi felhasználását engedélyezték egy hétvégére, a másodiknak az időmérőt és a futamot is végig kellett bírnia, valamint rendelkeztek arról is, hogy a motoroknak az eddigi egy helyett két versenyhétvégét kell túlélnie. A teljesítmény ettől nem esett vissza igazán, a gumiszabályból viszont a Forma-1 történetének egyik legnagyobb botránya lett Indianapolisban; a Michelin rossz keveréket szállított partnereinek, Ralf Schumacher egy defekt miatt rommá törte autóját a szabadedzésen, s mivel az FIA ragaszkodott a szabálykönyvhöz, a hét istállónak nem engedélyezték, hogy lecseréljék az eredetileg választott keveréket.

Kínai Nagydíjigkanadai kisiklástmegdöntve Emerson Fittipaldi rekordját


szabálytalannak találtatott

Button maradHonda gyári alakulatává

Szegény Williamsnek főhet is a feje, hiszen a Hondához hasonlóan a BMW is saját csapatot indít jövőre, s már jóval az idény vége előtt bejelentette, hogy 2006-ban nem szállít motort a kék-fehéreknek. Sir Frank kénytelen lesz beérni a Cosworth erőforrásaival, nem mellékesen emiatt is szerette volna Button, ha nem kell mennie sehova.

A BMW beszállása a Sauber búcsúját jelenti, a bajorok a svájci kiscsapatot vásárolták fel, annak teljes infrastruktúrájával. De az idei volt az utolsó éve a Jordannek és a Minardinak is, előbbi Midland néven folytatja jövőre, míg utóbbiból a Red Bull fiókcsapata lett, s Squadra Toro Rossóként indul 2006-ban. Amely esztendő még nagyobb izgalmakat hozhat, mint az idei, a jó öreg V10-esek helyett ugyanis jövőre V8-as motorokat kell használni, az átállás teljesen megkavarhatja az erőviszonyokat.


ismét engedélyezné a kerékcserét