Vágólapra másolva!
Egy kiszakadt kerékvető-darab idejekorán véget vetett a várt nagy harcnak a konstruktőri világbajnoki címért a Forma-1-es Kínai Nagydíjon, Juan Pablo Montoya eltalálta a tömböt, amely kiesését jelentette a 25. körben. A Renault remekül taktikázott, Fernando Alonso simán nyert, így hiába lett Kimi Räikkönen második, Giancarlo Fisichella negyedik helyével a Renault az egyéni mellé begyűjtötte a gyártói serleget is.

Olvassa el újra összes tudósításunkat, és nézegesse végig a képgalériákat!

Hihetetlen futammal búcsúzott a 2005-ös Forma-1-es szezon. A Kínai Nagydíjnak két kérdésre kellett választ adnia, egyfelől, hogy a Renault vagy a McLaren nyeri a konstruktőri világbajnoki címet, másfelől, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, vagy Juan Pablo Montoya állhat fel az egyéni pontverseny "dobogójára". A Renault és Schumacher is két pont előnnyel érkezett Sanghajba.

A ferraris számára a száguldó cirkusz történetének egyik legfurcsább balesetével kezdődött a futam, felvezető körében, a rajtrács felé poroszkálva hátulról lezúzta a minardis Christijan Albers. Mindketten a boxból, tartalékautóval indultak, igaz, Schumachert ez nem rázta meg, csak mosolygott a dolgon.

A rajtot precízen megoldotta az első rajtsorból induló Renault, Fernando Alonso elhúzott, mint akit puskából lőttek ki, Giancarlo Fisichella meg lezárta a területet Kimi Räikkönen előtt, akinek nem volt esélye az előzésre. Juan Pablo Montoya megelőzte Jenson Buttont és felnyomult a negyedik helyre, a francia istálló emberei azonban kézben tartották az eseményeket.

Alonso félelmetes tempót diktált az élen, körönként egy másodperccel volt gyorsabb a mezőnynél, előzetesen talán háromkiállásos taktikát dolgoztak ki számára. Olyan tempóban haladt, hogy egy bónusz tankolással is számolva simán visszaérhetett volna az első helyre, de a sors megoldotta a Renault számára a kérdést.

A 18. körre levált az egyik kerékvető vízelvezetőjének egyik darabja, s ezt a Räikkönent üldöző Montoya nem vette észre. Ráhajtott a tömbre, ami nagy reccsenéssel széttört a McLaren alatt, a kolumbiai saját bevallása szerint ebben a pillanatban tudta, hogy a csapat elveszítette a konstruktőri bajnoki címet. Kiállt kereket cserélni, bár sokra nem ment vele, mert felfüggesztése is tropára ment - a többiekre leselkedő veszély miatt a versenybíróság beküldte a safety cart.

Tankolt mindenki, ahogy az ilyenkor természetes, s noha a Renault elveszítette az esetleges háromkiállásos taktikából származó előnyt, a biztonsági autó miatt tudott váltani. Alonso megőrizte az első, Fisichella a második helyet, Räikkönen maradt harmadik, míg a balszerencsés Montoya a kerékcsere és tankolás után visszaesett a 14. helyre.

Olvassa el újra összes tudósításunkat, és nézegesse végig a képgalériákat!

A pályabírók hosszú ideig vizsgálgatták a kerékvetőt, "emberi erővel" ellenőrizgették, lesz-e még vele baj, a safety car egészen a 24. kör végéig maradt. Szerencsétlen M. Schumacher senkitől sem zavartatva a cammogásban kicsúszott, aggódhatott harmadik helyéért, az újraindulás után azonban Montoya hamar belátta, hogy feleslegesen küzd az autóval. Kiállt a boxba (utóbb kiderült, motorjával is gondok voltak), a konstruktőri verseny sorsa eldőlni látszott, a harmadik helyé pedig el is dőlt.

A folytatásban Alonso vezetett, Fisichella tisztes távolságból követte, Räikkönen nem tudott mit kezdeni az olasszal. Aztán a 30. körben Narain Karthikeyan hatalmasat bukott, a hosszú egyenes előtti döntött kanyarban hibázott, s autója jobb hátuljával, hatalmas sebességgel a gumifalnak csapódott. A roncs visszaperdült a pályára, amit Felipe Massa óriási szerencsével tudott kikerülni, majd kigyulladt. Az indiai szerint nem volt olyan súlyos az eset, mint látszott, saját lábán sétált el a pálya egészségügyi központjába, hogy percek múltán távozzon is onnan.

A biztonsági autó ismét begurult a mezőny elé, s ha már így alakult, gyakorlatilag mindenki letudta második tankolását is. Alonso megőrizte az első helyet, mögötte viszont helycsere történt, a mclarenesek hamarabb végeztek Räikkönennel, így a finn megelőzte Fisichellát. Az olasz egyébként ugyanúgy fogta a mezőnyt, mint Räikkönen Belgiumban, a boxutca bejáratánál is nagyon lelassított, ez később visszaütött.

Ralf Schumacher, Felipe Massa és Christian Klien nem álltak ki, beékelődtek az éllovas Alonso és Räikkönen közé, s noha a finn megindította az attakot a Red Bull osztrákja ellen, nem ment vele semmire. Gyakorlatilag eldőlt, hogy Alonso megnyeri a futamot, izgulnia csak akkor kellett Flavio Briatorénak, amikor kiderült, hogy Fisichellát megbüntették a "feltartós" manőver miatt.

Az olasz négy körrel a leintés előtt töltötte le áthaladós büntetését, a harmadik helyet így át kellett adnia R. Schumachernek, de a negyediket megőrizte. A Renault az egyéni mellé begyűjtötte a konstruktőri világbajnoki címet is, Alonso a We are the championst énekelve ünnepelt, majd a boxban kigyulladt autója. A francia istálló uralta a Kínai Nagydíjat, valószínűleg akkor is nyert volna, ha Montoya a pályán marad.

R. Schumacher harmadik helyével az utolsó pillanatban beelőzte csapattársát, Jarno Trullit a pontversenyben, ami bizonnyal nagy elégtétel számára. Alonso kiegyenlítette Räikkönennel szembeni "hátrányát", a két ifjú titán hét-hét győzelemmel fejezte be az izgalmas szezont.

A Kínai Nagydíj három istálló számára is a búcsút jelentette: a Sauberből a BMW gyári alakulata lesz jövőre, a Jordan Midland néven indul, míg a Minardi a Red Bull fiókcsapataként Squadra Toro Rossóként versenyez majd.