Vágólapra másolva!
A japán Honda 2006-tól önnállóan vesz részt a Forma-1-ben, miután egyedüli tulajdonosa lett a BAR-csapatnak. A hivatalos bejelentésre a hétvégi Japán Nagydíjon kerül sor.

"Miután a nyáron tárgyaltunk a Honda Forma-1-es jövőjéről, úgy döntöttünk, hogy megszerezzük a csapat százszázalékos tulajdonát" - jelentette ki Osima Hirosi, a motorgyártó cég igazgatója. A Honda a csapatalapító BAR eddigi 55 százalékos tulajdonrészét vásárolja meg év végéig, egyelőre nem közölt összegért.

A BAR-Honda az előző idényben a világbajnok Ferrari mögött második volt a konstruktőrök versenyében, azonban a mostani szezonban csak a hatodik helyen áll a gárda.

A gyári Honda-istállónak a neve egyelőre nem ismert, a japánok tájékoztatása szerint a szponzorokkal közösen találnak majd ki valamit. A felvásárlástól a gyár azt várja, hogy az együttes a vb-címért tud majd harcolni. "Sokkal erősebbek leszünk jövőre" - bizakodik a Honda.

A BAR teljes átvétele január óta a levegőben lógott (a Honda első lépésben ekkor szerzett 45 százalékos részesedést), a háttérben valószínűleg már réges-rég eldőlt minden. Legalábbis erre utalhat Jenson Button magatartása, aki nagyon nem akart a Williamshez igazolni, ehelyett eurómilliókért elintézte, hogy a japánoknál maradhasson.